Valahogy úgy érzem, hogy a Web2.0 (összesen annyit tudok az egészről, ami ebből a topic-ból kiderül) arról szól, hogy túl sok olyan ember van, aki akkor is beszél (ír), amikor semmi mondanivalója nincs, és nagyon sok olyan ember van, aki képes arra fecsérelni az életének egy részét, hogy ezekre a nullértékű megszólalásokra reagáljon, ha másképp nem, akkor azzal, hogy kattingasson, hogy "ez tetszik, ez nem tetszik".
Bennem is vannak néha ilyen ambíciók, itt a hupon is volt már többször, hogy be akartam szólni. Aztán meggondoltam, hogy senki nem hívott engem ide, nem kell itt rohadnom, ha nem tetszik, és azért annyira nem fontos, hogy egy szót is szóljak érte. Most is sokat gondolkodtam, hogy megszólaljak-e.
Miért nem megoldás az, hogy ha nem tetszik a téma, akor szimplán nem olvassuk el? Miért zavar, hogy olyan cikk is megjelenik az oldalon, ami téged annyira nem érdekel? Nem kér senki, hogy elolvasd. Ha túl sok olyan jelenik meg, akkor meg egyszerűen ez nem a te oldalad. És? Van ezer másik. Ez nem a lakásod, ahol ha a szomszéd hangosan tévézik, akkor érdemes verni a falat.
Nem vágyom arra, hogy mások döntsék el helyettem, hogy a hírportálon, ahová szeretek ellátogatni, melyik híreket tudom elolvasni, és melyek tűnnek el a süllyesztőben.
Csak én gondolom azt, hogy ha valaki off/bunkó hozzászólásokat ír, azt épp azért írja, hogy te reagálj rá? Nem olyan ez, mint a hisztis kölyök, aki azért hisztizik, hogy a figyelmedet magára vonja? Ha az ilyeneket folyamatosan ignorálod, akkor abbhagyják, nem?
Konklúzióként: én azért vagyok itt mert tetszik így az oldal. Trey, ha túl sok a meló, akkor örülnék, ha találnál pár embert, aki segít fordítani, stb.. Nekem példul sokszor van öt percem fordítani, máskor nincs. Ha valaki ügyes, akkor írhatna valami modult, ahova be tudok jelentkezni, ha ráérek, és olyankor automatikusan megkapnám a lefordítandót, amit aztán visszaküldök. Ez nem volna megoldás? Ha ilyen módon hozzá tudok járulni, hogy a hup a jelenlegi formábanüzemeljen, akkor örömmel.
ui.: A fentiekben volt pár kérdőjelre végződő mondatom. Ezek *nem* költői kérdések, hanem igaziak, és a válaszokra kíváncsi volnék.