( dejo | 2007. 05. 28., h – 23:20 )

És ezt akkor miért nem lehetett elmondani? Ti az FSF.hu is és az LME is csak mélyen hallgatott.
Ha nem is rögtön "felkarolást", csak annyit vártam volna, hogy valaki bűt vagy bát mondjon. Nektek már van tapasztalatok az állammal való kapcsolatban/tárgyalásban is. Az meg piszok rosszul esett, hogy Tímár Andris egy mellékszállra, amit egy lehetőségként említettem (ti. hogy arra az ominózus tanumányra esetleg lehetne hivatkozni) reagált, hogy én arról nem is tudhatok, de azt hogy szerinte, szerintetek van-e értelme egyáltalán azon a vonalon elindulni vagy felejtesm el, semmit nem írt, még akkor sem amikor ezután újból rákérdeztem.
SAGA-nál vissza is kérdeztem, amikor forwaldolta a levelet az UHU csevejre, hogy lát-e benne fantázit? Erre ő csak annyit kérdezett, hogy ezt miből gondolom? Mire én megírtam, hogy abból, hogy forwardolta a levelet. De ezután már egy szót sem írt. Szóval az LME részéről SAGA volt a leghivatalosabb személy (mint egykori elnök), de ő sem mondott semmit.
Nekem ez akkor úgy tűnt, hogy valami nagyon kényes dolgot feszegetek, amiről senki sem akar beszélni. Az is megfordúlt a fejemben, hogy azért hallgat olyan kínosan mindenki mert a háttérben már folyik valami akció valamely állami aparátus puhítására és az én "akcióm" ennek keresztbe tenne.
Megmondom őszintén, akkor elhatároztam, hogy legalább egy részletesebb vázlat szinten kidolgozom, hogy mit kellene csinálni, de jött az öszödi beszéd körüli hajcihő és úgy gondoltam, akkor már senkit sem érdekel a kormányzat részéről sem egy ilyen piszlicsáré dolog, mert elnyomná a csatazaj. De lassan talán újból aktuális lehet, ha a nyáron nem pukkan egy hangosat megint valami politikai lufi.
Azért azt elismerheted, hogy ez nem egyemberes dolog. Ha én leírok egy érvsorozatott és elküldöm, mint Dezső József informatikával foglalkozó állampolgár, akkor a 30 napos (törvény által előírt) határidőn belül kapok egy szép levelet, amiben megköszönik az észrevételeimet és semmi hatása sem lesz.