Igaz, hogy egy-egy elárvult driver kódja jó eséllyel még egy ideig lefordul a következő kernelekkel is, és az alapvető funkcionalitás megmarad. A probléma azonban nem is itt, hanem a kernel-fejlesztés gyakorlatában és a mostani helyzet léptékében rejlik.
Eddig az volt a bevett gyakorlat, hogy a gazdátlanul maradt, nem karbantartott kódokat egy idő után a bitrot (kódromlás) elkerülése végett egyszerűen eltávolítják a kernelből. Bár Linus Torvalds maga sem híve ennek, eddig megvolt az a luxus, hogy ami valóban fontos volt a közösségnek, arra előbb-utóbb akadt egy új, önkéntes karbantartó.
Az Intel mostani átalakulása azért teremt minőségileg új helyzetet, mert a hardvereik elterjedtsége miatt nem egy-egy elszigetelt driverről beszélünk, hanem Intelhez köthető kódok tömeges elárvulásáról. Ez a jelenség olyan terhet róhat a közösségre, amit már nem lehet a korábbi "majd valaki felkarolja" elv alapján kezelni.
Az Intel hardveres súlya és a érintett kódbázis mérete miatt ez a folyamat egy olyan súlyos űrt vagy lyukat üthet a Linux kernel támogatási mátrixában, aminek a közösségi betöltése már rendszerszintű kihívást jelent. Ez a helyzet jóval túlmutat azon, hogy egy-egy új funkció nem kerül implementálásra. a tét hosszabb távon maguknak az eszközöknek a megbízható működőképessége.
És akkor még nem is beszéltünk a GPU driverek kulcsfontosságú kérdéséről, ami talán a leginkább felhasználó-közeli probléma. Itt érdemes kiemelni, az AMD-hez hasonlóan az Intel Linuxos GPU driverei, az i915 kernel modul és a Mesa felhasználói oldali részei arról híresek, hogy nyílt forráskódúak.
A valódi kockázat, hogy ezek a driverek rendkívül komplexek. Az Intel mérnöki csapatának aktív, fizetett munkája nélkül a jövőbeli architektúrák (pl. Battlemage és tovább) támogatása elképzelhetetlenül lelassulna, vagy súlyos kompromisszumokkal valósulna csak meg. Egy külsős, lelkes csapatnak szinte esélye sincs a szükséges belsős dokumentáció és hardveres ismeretek nélkül időben és minőségben lekövetni a fejlesztéseket.