Köszönöm a választ, de közben a MOSFET-es verziót elkészítettem, és gyönyörűen működik!
Amúgy kb 0.5A áram folyik rajta égetéskor, de erről is ellentmondásos adatokat találtam (0.2A-0.8A) épp úgy, mint az égetési feszültségről. Úgy tűnik, mintha ugyanazon típusszám alatt lenne egy régebbi meg egy újabb TESLA gyárotta PROM is és ezek írása eltérő lenne.
De a lényeg, hogy az enyém 10.5V-tal íródik, ez most már biztos.
Először azt akartam, hogy a két tranzisztort együtt váltom ki egy-egy P-MOSFET-tel, de aztán kiderült, hogy ez így nem megy. Végül mindkét feszültséghez (5V és 10.5V) került egy IRLML6402, a GATE felhúzva a SOURCE feszültségére egy 4.7k ellenállással, és ezt húzza le a földre egy 2N7000, amit közvetlenül az 5V-os GPIO-val kapcsolok. A közösített DRAIN, amin meg kijön az 5V vagy 10V, az 10k-val lehúzva a földre. Persze az első tesztnél a 10V kapcsolása rögtön zárlatot is csinált, így az 5V-os DRAIN és a 10V-os DRAIN közé bekerült egy 1N5819 dióda is, hogy ne túl sokat vegyen el az 5V-ból.
Ezzel a felállással nagyon szépen működik.
Ennek ellenére örülnék valami egyszerűbb megoldásnak, valami relé-szerű, de vagy SSR-rel vagy valami optikai kütyüvel. Talán a AQY212EH? A prellezés ebben az esetben nem gond szerintem, mert először fel kell kapcsolni a 10.5V-ot, utána lehúzni földre az írandó adatvonalat, és csak ezek után indítani az égetést a \CE láb lehúzásával. Itt lehet annyi időt hagyni neki, hogy a relé biztonsággal átálljon. Találtam is pici kompakt reléket, amit be lehetne építeni. De nem tudom, mennyire lenne zajos, hány kapcsolást bír egy ilyen, mennyire megbízható a kapcsolása. Tehát tényleg csak C tervben volt benne.
Egyelőre örülök, hogy megy. Ha hozzájutok, szeretném publikálni, mert annyira nincs sehol, és ahhoz már jó lenne a legegyszerűbben kivitelezhető megoldás, hogy más, hozzám hasonló kontár is meg tudja építeni.