( balagesz | 2024. 08. 17., szo – 23:42 )

Ez a 2.7 ohmos ellenállás egy teljesítmény-ellenállás, ha jól sejtem. Annak pedig az lesz a szerepe, amit a kolléga írt fent; az áram egy része azon keresztül folyik, kikerülve a stab.IC-t. Amennyivel kevesebb áram folyik az IC-n, annyival kevesebbet fog disszipálni, így el lehet spórolni a stab hűtőbordáját. Összességében nyilván ugyanannyi hő keletkezik, de nem egy csip fog forrni, hanem két alkatrész "csak" melegszik. Az ellenállás értéke nyilván úgy van kitalálva, hogy már az áramkör minimális áramfogyasztása esetén is a stab nélkül 5V alá esik a tápfeszültség. Erre akkor kell különösen odafigyelni, ha esetleg javításhoz kiszeded az összes olyan alkatrészt, ami a minimális életjelekhez nem szükséges, ebben az esetben kisebb lesz a fogyasztás / kevesebb feszültség fog esni az ellenálláson / magas lehet a táp. Illetve természetesen ez a fajta "trükközés" csak olyan hardver esetén működik, ahol nem ugrál a fogyasztás nagyságrendeket, de itt egy 6502-t emlegettél, az nem az a modern fajta hardver lesz, aminek vannak mindenféle alacsony fogyasztású állapotai. :-D