"Ez nem helyette van, hanem mellette."
Ja, elvileg. Gyakorlatilag meg ezt kell tudni, mert a dogánál nincs idő gondolkozni. Cserébe megutáltatja a gyerekkel a matekot, mert értelmét nem látja, csak a száraz tanulnivalót tapasztalja. Pedig a matek érdekes is tudna lenni, csak arra sajnos már nem maradt idő... Ismerős?
"És egyébként minden más is így működik, az agyad azokat a dolgokat, amiket gyakran használ, 'bebiflázza'."
Hát éppen ez az, hogy a szorzótábla száz eleméből melyeket használod gyakran? Azoknál rendben van a dolog, mert mivel gyakran használod, tudod rutinból. Pont úgy, mint a linuxos parancsok paramétereit, a gyakoriakat ismerem, amiket meg ritkán használok, azokat megnézem. De soha, értsd soha nem kezdtem felmondani vers szerűen, hogy a kisef az pattern file, a nagyef a fast vagy fixed string, a nagy e az a regexp, ami a súlyából annyit veszt, kisangyalom...
Nagyon nem mindegy, hogy a húszas számtartományról beszélünk, vagyis a két tíznél kevesebb szám összeadásakor az egyik szám kettébontására, ami egy jól vizualizálható művelet, vagy pedig verstanulásról, ahol ha tévedsz, akkor hibás lesz a számolás. Valamint, ha nem kéne a verstanulással tökölni, akkor ezt az időt lehetne fordítani értelmesebb dolgok tanítására, mondjuk, hogy milyen érvelési hibák léteznek, mert ezt ugye nem tanítják, pedig nagyjából minden nap beszélgetünk, és érvelünk valami mellett, vagy ellen. Szerintem fontosabb, mint a hetes szorzótábla magolása.
Engem az zavar, hogy a vers tanulás egy bizonytalan, de gyors módszer, míg a végiggondolás lassabb, de biztosabb eredményt hoz. Ennyire spórolni akarunk az idővel? A gyakran használt dolgok amúgy is rutinná válnak, de akkor miért nem várjuk ki, míg természetes úton kerülnek rögzítésre az agy gyors elérésű tárolójába?
Emberek csodálkoznak azon a mágikus-misztikus matek példán, ami arról szól, hogy a ki nem írt szorzás a zárójel előtt mit okoz. És ezt a közbeszédben mindenki matematikai problémának tekinti, miközben ez egy jelöléstechnikai probléma. Tessék nekem leírni a problémás képletet Lengyel formában, hopp, máris kiderült, hogy csupán arról beszélünk, hogy egyesek egy kényelmesebb, de nem teljesen egzakt jelöléstechnikát használtak. Aki meg az indexen olvas róla, tényleg elhiszi, hogy ez egy valódi probléma. Nem, a valódi probléma az FDIV bug volt, mert nem számolt pontosan, - és az ipar szerint az nem volt mentség, hogy de legalább gyors.
"És pl az ilyen memoriter jellegű dolgok nem csak a konkrétum miatt jók, hanem pl segítenek kifejleszteni azt a skillt, hogy ez később kb magától menjen, ne kelljen leülni bebiflázni."
Lehet, hogy igazad van, nagyanyám is énekelte Archimedes tövényét, de amikor rákérdeztem, hogy ez miért fontos, nem tudta. Sosem kapcsolta össze a fejében a hőlégballonnal, vagy a tengeralattjáróval, így aztán tök feleslegesen tanulta meg. De azt tudta, hogy kisangyalom...
A memoriter jajj-de-hasznos koncepció ott bukik meg, hogy ha valóban ez lenne a cél, akkor lehetne értelmesebb, gyakrabban használt, de nem kiszámítható lexikális tudást beleverni a gyerek fejébe, mint az éppen aktuális fanatikus által írt verset, például a külföldi országok főbb városait, vagy a balatoni vonat állomásait, vagy akár a lakóhelyének az utcáit, sorban. Ezekről gyakrabban esik szó, mint arról, hogy "... elfogyott a regimentje, ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, ..." és jól meghalni, mert az mekkora királyság már!
"Az az igazság, hogy magas lóról fikkantasz valamit, amit nem nagyon értesz."
Így van, nem értem. Miért kell bebiflázni azt, amit meg is lehet érteni? Amit gyakran használok, az úgyis bebiflázódik magától. És nem, az, hogy az ember be tud valamit biflázni az szerintem nem érték. Én nem egy élő magnószalag akarok lenni. Amíg a Fahrenheit 451 meg nem valósul, addig bocs, de ez számomra nem egy életcél.