( Adamyno | 2023. 03. 21., k – 21:23 )

Nekem nincs RPi4-em jelenleg, de nem is 2023 Q1-es vasat nyomok, mégsem gondolom hogy lassú okádék. Virtualizálok, konténerizálok egy lassan 10 éves gépen. Talán lassan megérik a csere is, de a megfelelő mennyiségű RAM, SSD, egy normálisabb CPU sokat tud segíteni. Mint ahogyan a legújabb termékek között is akad bőségesen szemét (egyre több sajnos) úgy a nem teljesen naprakész hardverek között is bőven akad jól használható. Nagyjából 10 éve lehet, hogy a Moore-törvény már nem állja meg a helyét, de ez nem is lenne probléma. A gondok inkább onnan erednek, hogy sok magát fejlesztőnek nevező kódhuszár indokolatlanul magas erőforrásigényű bloatwaret fos össze, mert erre képesek. Az az ember, akiről a bejegyzés született, ez pont nem mondható el. Ha valaki komolyabb kódokat forgat, az erre a célra külön eszköz(öke)t tart fent. Senkit nem akarok és nem is fogok kioktatni kódfordításból, de én még mindig a több gép híve vagyok. Egyiken csak az IDE és a szükséges függőségek, semmi más. Mostanában erre a célra hajlok a virtualizáció és vagy konténerek irányába erre a célra is megfelelő backup jelenlétében. Mindenesetre nekem külön gépem van 1. üzemeltetésre (távoli asztal, ssh, ad, powershell, stb) , 2. diagnosztikára (főként wireshark-hoz, hardverelemek teszteléséhez, konzolra, logok kimentésére, stb), 3. Fejlesztésre (a szükséges IDE-k és kellékek), 4. Otthoni hereverére. Abszolút nem szükséges, hogy minden gép mindig a mindenkor elérhető legmodernebb hardverekkel rendelkezzen, az pedig életszerűtlen és veszélyes ha minden funkciót egy gépbe préselek. Próbáltam már, nem megoldás. Így viszont ritka esetekben előfordulhat hogy kölcsön adom valamelyik gépet bizonyos célokra vagy éppen a célnak megfelelőt viszem csak magammal, a többi teszi a dolgát ott és úgy ahogyan eddig. Játékra pedig mindig is úgy gondoltam, hogy a legmegfelelőbb a konzol.