( asch | 2023. 01. 31., k – 16:51 )

>A kérdések eleve úgy vannak megfogalmazva hogy az igen is tisztességtelenség lenne

Ez sajnos eddig az összes "nemzeti konzultációra" igaz. Mindegyiken olyan irányított kérdések voltak, hogy az egyik válasz teljesen rossz legyen, de olyan is volt, amire mindkét válasz rossz volt. Például mikor a migrációt úgy kérdezték meg, hogy külön választották a legális és az illegális migrációt. Mikor teljesen mindegy, hogy legális vagy illegális, mindenfajta migrációt ellenzek. És ilyen válaszlehetőség nem volt. Ha kiválasztom, hogy az illegálist ellenzem az olyan lett volna mintha a legálissal viszont egyetértenék. Nem, nem értek egyet azzal sem. Úgy értve, hogy lehetnek indokolt esetek, de a legális migráció szabályait is szigorítani kell, az illegálist pedig deportálással kell jutalmazni nyilván.

A mostaninál is feltűnt, hogy mennyire csűrcsavarosan gusztustalanul kérdeztek, de mivel most a "jó oldalon" álltam, ezért ha jól emlékszem tudtam válaszolni. Bár én szigorúbb lennék, nem csak hogy nem kellene segíteni Ukrajnát, de az országban élő magyarok érdekében ellenségesen kellene fellépnünk az ország ellen. És ezzel nem az ukrán emberek ellen vagyok, hanem a vezetésük ellen. A vezetésük egyébként nem csak számunkra ártalmas, hanem az ukrán nemzet számára is.