( n.balazs | 2023. 01. 30., h – 23:50 )

Részben offtopic:
Beleszólok, mert ezzel a példával most nagyon mellényúltál, mivel van a családban kovács - több is.
Itthon már jó ideje nincs kovácsképzés. Semmilyen. Így nincs is utánpótlás. És nem azért nincs, mert ne lenne rá igény.
A lópatkoló kovács pedig a kovács szakmán belül csak az egyik ág, de nem egyedüli. Pl: díszműkovács alapesetben nem tud lovat patkolni. Viszont egy mezőgazdasági kovács tud. Sőt, a gépi kovács nem összekeverendő a kézi kováccsal.

A száltól részben függetlenül: Azt meg tessék már megtanulni, hogy nincs olyan, hogy autószerelő szakma, hanem azon belül vannak területek, amire a szakember specializálódik. Ugyanez igaz például az orvos és az informatikus szakmákra is. Ezeken belül már annyiféle specializáció létezik, hogy 2023-ban buta, aki általánosít.
Sajnos az IT-ban még most is ott tartunk, hogy amihez köze van a számítógépnek, ahhoz bármelyik informatikus megfelel, hiszen ért hozzá.