"könnyen el tudja magát vágni valaki egy életre."
Ez a félelem bennem is előjön, de muszáj Vekerdy Tamás gondolatait felidéznem, mert vele értek egyet. Sokszor hangoztatta, hogy nem versenyistállóba kell küldeni a gyereket, mert kicsinálja a "rendszer". Kevés gyerek bírja azt a nyomást, főleg ha a suli rá is keményít, hogy ezzel komolyabbnak tűnjön. Inkább értelmes, egészséges, boldog embert kell faragni belőle, aki bárhova is sodorja az élet, feltalálja magát, egész ember tud lenni.
Neten sok idézet van tőle, most egy ilyet találtam:
“A szülők egy része – közéjük tartozom magam is – úgy gondolja, a legfontosabb szempont az, hogy a gyerek az iskolában jól érezze magát, mert így fejlődik igazán, így bontakozik ki kíváncsisága, megismerési vágya, és ennek nyomán megismerő képessége. A szülők másik csoportja olyan iskolát keres, amely ‘kézbe veszi’, ‘meghajtja’ a gyereket, mert ‘a mai taposó, teljesítményelvű világ ezt követeli’, úgy vélik – legalábbis ezt mondják maguknak –, hogy ez lesz majd a gyerek hasznára, ezzel lehet vele igazán jót tenni. Igaz, most még szörnyű neki, szenved, szorong, sír, hogy otthon maradhasson – de majd később még megköszöni, hogy a ‘legjobb’ (mert ‘legszigorúbb’) iskolába járattuk! Különben is, jobb, ha minél hamarabb megtanulja, milyen az élet! Zárójelben jegyzem meg: ez teljes tévedés! Minél tovább tartunk egy gyereket életkorának megfelelő körülmények között, minél tovább tápláljuk benne a hitet, hogy a világ és az ember érdekes, hogy az ‘egyetemes rokonszenv’ összeköt minket a világ egészével, annál jobban fog helytállni később, kedvezőtlenebb körülmények között is!”