Lehet ezt ilyen egyoldalúan is nézni, igen.
Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Míg a korábbi generációk, ha rendesen dolgoztak, fel tudtak építeni egy házat, vagy saját ingatlant tudtak vásárolni. Bár sokan ezért az egészségükkel fizettek: fizikailag vagy mentálisan tönkrementek. Pl. a bányában, erdészetnél, építkezéseken, a gyárban, vagy egy gépműhelyben. De nem kell messze menni: napjainkban, irodai munkát végezve is van, aki nem látja a saját gyerekét felnőni, mert mindig este ér haza, közben kiküldetésekre utazik.
Mindez napjainkra annyiban megváltozott, hogy mínusz a saját ingatlan. Amire egy széles rétegnek már esélye sincs. Egyszerűen nem tud annyi pénzt megkeresni, bármennyit dolgozna is. Marad a bérlet vagy az öröklés.
A hiányszakmák művelői talán picit jobb helyzetben vannak. De: pl. a srác asztalos vagy hegesztő; elmegy a vállalkozóhoz x pénz/óráért dolgozni. Aztán idővel rájön, hogy a főni 10x/óra vagy 20x/óra pénzt számláz ki az ő munkájáért. És ezt én is, (hajdan volt) szoftverfejlesztőként is megéltem. Kollégának a csaja hasogatta a fát, mert annyit se volt otthon.
És ilyenkor mondod azt, hogy hát a nagy büdös faszt.
Lehet itt munkaerkölcsözni; szerintem a Z generáció tagjai közül sokan valójában ezekre a dolgokra mondanak nemet.
A munkáltatóknak szembe kell nézni azzal, hogy előbb-utóbb ők maradnak. Egyre nagyobb hányadot fognak kitenni a munkaképes korú lakosságból. Hozzájön még ehhez a korfa, a demográfia. Már szerbekkel meg ukránokkal se tudod pótolni a hiányzó lélekszámot.
Megoldást kell találni ezekre a kihívásokra a panaszkodás helyett.