( YleGreg | 2022. 12. 02., p – 11:48 )

Alapvetően bízom a nyugati orvostudományban, és elfogadom a tényt, hogy néha nem jön be az orvos számítása.

Az, hogy egyesek mindent jobban akarnak tudni, és fotelből okosabbnak tartják magukat az adott szakma szakembereinél, azt sajnálatosnak tartom. Felhasználók is vannak, akik azt hiszik, hogy jobban értik a számítógép vagy az internet működését mint az informatikusok, és az orvosok is fogják néha a fejüket, hogy emberek hogyan mondhatnak akkor hülyeségeket, hogy csak na.

A témát övező kommunikáció is gyalázatos, marad otthon, mossál kezet, az ember nem hisz a fülének, hogy ilyen dedós módon kell kommunikálni, és nem világítják meg a hátterét a dolgoknak. Aztán jön Trump a fertőtlenítő ivásos ötletével, meg a mostani szenátor, hogy a maszk nem ér semmit, mert átengedi a szagokat. Annyi esze sem volt, hogy végig gondolja, mi okból lehet az, Japánban már évekkel, évtizedekkel ezelőtt is megszokott volt az, hogy aki influenzás tüneteket észlel magán, az maszkban megy az utcára? Hogy talán mégis hasznos?

Áh, francnak beszélek, fent is írtam, hogy hitéleti lett a dolog, nem az fontos, hogy ki mit tud, hiszen egyikőnk se mikrobiológus, ezért az a különbség köztünk, hogy kinek hiszünk. Én a biosz tankönyveknek, ti meg random facebook kanapétudósoknak, akik miatt még 5G tornyokat is simán felgyújtott valami hiszékeny barom. Bocsánat, ez sértő volt, helyesen a közvélekedéstől radikálisan eltérően gondolkodó ember, aki volt olyan lusta, hogy ahelyett, hogy utánanézett volna az őt érő állításoknak, inkább csak elhitte őket.