( kroozo | 2022. 11. 30., sze – 12:53 )

Azért van értelme, mert billentyűzet mellett kicsit könnyebb tisztán látni, hogy körülbelül mik a keretek, amin belül mozgunk a gyakorlatban. Ha tisztában vagy vele, hogyan kéne by the book, akkor könnyebb felismerni azt, akinek láthatólag fingja nincs, mert a lámpákat, meg azt az 5 darab táblát ismeri, ami segít, hogy helyén kezeld. Én titkon abban is bízom, hogy talán van néhány azok közül, akik megideologizálják maguknak, hogy nekik ér mindent leszarva menni, esetleg magához kap.  (Vérmes reményeim mondjuk nincsenek, bár olyan már volt, amikor ismerőnek sikerült hűbazmeg pillanatot okoznom, mikor megmutattam neki, hogy öcsisajt, azért törtek majdnem össze, mert kurvára nem kellett volna harmadikként előzésre várva indexelőként kilőni a sor végéről, csak azért, mert addigra melletted már elment a másik, kurvára szabálytalan volt az is, amit te csináltál).

Egyébként szerintem a legtöbben így vezetünk ám, segítjük a másikat, de cserébe az is engedtessék meg nekem pl, hogy ne érezzem szarul magam, hogy nem veszem el a gázt, meg fékezek, és sorolok vissza, a mögé a pár auto mögé, ami épp ott van, nehogy véletlen a nagyságos dinamikusan közlekedni vágyó úr ne a legkisebb lendületvesztéssel tudjon tovább haladni. Nem azért, mert érdekel engem, hogy gyorshajt, hajtson. Ha kijön segítek neki, ha meg nem, akkor meg lassítson le, és bírja szépen ki, amíg befejezem azt az előzést, aztán mehet isten hírével, nem ő a világ közepe. Én se vagyok az hasonló szituációban. Ha meg még annyira béna fasz is, hogy gyér forgalomban nem látja, hogy mennyit kell neki elvenni egy kicsit a gázból a minimális lendületvesztéshez, és ezér rámesik, majd jobban le kell lassítani, mint egyébként kellett volna, hát izé, hol szarom le, hogy nem tud vezetni. (Ironikus módon egyébként a csoffadéknak ilyenkor sokkal inkább segítek, akár úgy is, hogy én veszem el, ha végre lendületbe jött az 1.2es szuszival, hadd menjen szerencsétlen, de az 5ös bömöst hadd ne sajnáljam már, hogy vissza kell neki gyorsítani.

A követési távolság viszont sarkosabb. Nagyon-nagyon érdemes egyszer megszemlélni pár grafikont arról, hogy mennyire a büdös lófaszt nem számít az, hogy 4 méterre a seggedtől pukadt szuzuki, vagy disznó féknyerges X6os van, ennek megfelelően az összes ilyen nyugodtan nyaljon sót a picsába, mert rohadtul közveszélyes amit csinálnak, szóval lesz kedves, és tart követési távolságot. Aztán ha nagyon csípi a seggét a zabszem, akkor villantson, vagy tegye ki az indexet (bár fölös, látlak), majd kimegyek ott, ahol kiadja, szépen kultin el kezdek indexelni, hogy ez lesz az, te szépen kultin azonnal adsz gázt, és akkor mindenkinek jó lesz.