Beidézem neked, hátha a PDF-olvasóddal valami baj van, és nem jelenítette meg az utolsó oldalt...:
A 2. magyar hadsereg súlyos személyi és anyagi veszteséget szenvedett a Don-kanyarnál. A kivonuló hadsereg mintegy 207 500 katonát és 50 000 fő munkaszolgálatost számlált. Megközelítőleg 128 000–130 000 fő volt a teljes veszteség. Mintegy 49 000–50 000 fő halt hősi halált, 40 000–50 000 fő sebesült meg és hozzávetőleg 27 000–28 000 fő esett fogságba. (A pontos adatok ma is a hadtörténeti kutatások tárgyát képezik. Szerk.) A 2. magyar hadsereg a felszerelésének és fegyverzetének mintegy 80%-át elvesztette a harcok során. Ez a veszteség a teljes magyar honvédség anyagi, technika állományának a felét tette ki. Ezt a veszteséget a magyar hadiipar a háború végéig nem tudta teljes mértékben pótolni.
Az 1. tábori páncéloshadosztály harctéri tapasztalatai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy siker reményében, csak erős páncélzatú, minimum 75 mm hosszú csövű páncéltörő löveggel ellátott harcjárművek vehetik fel a szovjet hadsereg által alkalmazott T–34-es és KV–85-ös harckocsikkal szemben a harcot.
A magyar hadiipar nem rendelkezett ilyen harcjárművekkel, a gyártás és próbák alatt álló 40M Turán közepes és 41M Turán nehéz harckocsik mind fegyverzet, mind védelem terén messze elmaradtak a szovjet páncélosoktól.
A németek pedig egyrészt politikai zsarolásként használták az átadandó korszerű haditechnika kérdését, másrészt elsősorban a saját fegyveres erejük ellátására koncentráltak.
Így a magyar hadvezetésnek nem maradt más választása, mint a rendelkezésre álló, magyar gyártmányú harcjárművek sorozatgyártását folytatni.