( rpsoft | 2022. 10. 19., sze – 11:06 )

De pontosan azért. És pontosan érted, csak teszed itt a hülyét azzal, h úgy teszel mintha a pártba csak akkor léphetne be valaki ha egyet ért a párttal.

Nem teszek semmiféle hülyét. Az interjúban gondosan elhallgatja, hogy ő be akart lépni, csak nem kértek belőle. A másik, hogy ha tényleg olyan nagy formátumú egyéniség lett volna, akkor tudta volna, hogy egy kellőképpen átideologizált, nem éppen demokratikus pártot belülről nem fog tudni megváltoztatni. (Hasonló példa MO-n az MSzMP-ről van sok: egy ideig emelkedtek a pártban azok az emberek, akik ebben a belülről megváltoztatásban hittek, aztán vagy belesimultak, mert jól fizetett, vagy félre lettek állítva az Új Gazdasági Mechanizmussal  együtt. Csak akkor lehetett belülről reformálni, amikor már kezdett szétesni az egész. A fasizmus győzelméről szóló szövegei kizárttá teszik, hogy Evola erre spekulált volna.)

Mi marad fent? Kérhetném értelmesen? Mi az a könyvterv?

Könyvterv az, amit beadsz annak, aki finanszírozza a könyvet, kb. leírod, hogy fejezet lesz, melyiket ki írja, melyik kb. hány oldal lesz. Amit kérdezel, benne van az általam hivatkozott Staudenmaier-cikkben. Egy kicsit pontatlan voltam, nem könyvet tervezett, hanem folyóiratot, Blut und Geist címmel. Evola akart lenni a főszerkesztő, párhuzamos megjelentés németül és olaszul, 40 oldal számonként. Két okból nem jött össze, egyrészt, a németek Evolát inkább marginális figurának tartották, aki nem lesz elegendő a német-olasz egyetértés elmélyítéséhez, másrészt, az olaszoknál egy fasiszta fajelmélész góré is ellenezte (szerinte zavaros ezoterikus katyvaszok voltak Evola írásai), és a katolikus egyház is közbenjárt ellene.

Zsidókat mindenki utálja aki nem zsidó

Helyesen a mondat vége: aki náci, fasiszta, vagy más hasonló görény.

Semmi ilyet nem mondtál. Azzal jöttél h base ball-t angliában találták ki.

Nem, azt mondtam, hogy angolszász eredetű, és hogy nézz utána. Ha nem lett volna népszerű, nem valószínű, hogy átterjed Amerikába. (És akkor még elbeszélgethetnénk arról, hogy a baseball aggresszívebb-e, mint a foci.)

Hogy mi a benyomásod egy sport népszerűségéről, az meg nem éppen alkalmas valaminek a megalapozására. Először hozz valami számszerű felmérést, hogy hol, hányan szeretik ezeket a sportokat. Mi van pl. a nagy számú bokszolóval a volt szovjet utódállamokból? Mi a helyzet a boksznál sokkal agresszívebb küzdősportokkal az elméletedben?

Nekem jelen korra vonatkoztatva az a meglátásom, hogy erőszak Hollywoodból lett elterjesztve a földön.

Miután túl vagyunk két világháborún, ami nem éppen onnan indult? Komolyan gondolod az ilyet, vagy csak nehéz lenne zsidózni Ferenc Jóskát és Hitlert?

Ha meg csak azt nézed, hogy Hollywood terjesztette el az erőszakot, mert csinált Rambó, Terminator, meg ki tudja micsoda filmeket, akkor Hollywood terjesztette el a világon a szerelmet is? Vagy csak egyszerűen minden témában ott csinálják a legtöbb filmet, és mivel pénzért csinálják (mint a munkát általában), ezért követik, hogy mire van igény.

Amúgy ismét: ha Evola háborúról vallott nézeteit is osztod, akkor pont neked mi a bajod egy kis erőszakkal? Vagy csak ürügy zsidózni egy jót? Nem arról van szó véletlenül, hogy habzik benned az antiszemitizmus, és kifogásokat konstruálsz, hogy miért utálod a zsidókat?

Valójában nem számít.

Igen, úgy van, a "BehringerZoltan egy fasiszta", és a "BehringerZoltan egy fasiszta okkultista könyveit reklámozza" is pontosan ugyanazt jelenti. Az sem mindegy, hogy amit egy mű szerzője a főgonosszal mondat el, azt általában nem úgy gondolja.

Az asszony ingatag - ez a megállapítás, ami a sötéten habzó női mocsárra vonatkozik, és a dal, a kontextus csak mellékes körülmény, a vivő-réteg hozzá. 

Vannak valami frusztrációid? Honnan ez a nőgyűlölet?

Van-é bármi visszahatása az Igazságra annak, h @rpsoft logikátlannak találja mondjuk? Nem tudom, h sikerült-e eléggé érzékeltetnem a helyzet komikumát?

A logikának nincs visszahatása az igazságra. Viszont az eddig legjobban bevált módszer annak az ellenőrzésére, hogy mi az igazság. Ugyanúgy, ahogy a válogatásnak nincs visszahatása arra, hogy egy zacskó rizsben melyik szem a rizs, melyik a közte levő kavics. Amit te igazságnak nevezel, az egyre inkább a kavicsra hasonlít.

Azt h mondjuk gondoskodsz az idős szüleidről, igen-igen szégyenletes lenne logikával indokolni!

És talán igazsággal kellene indokolni? Inkább szeretettel. [Na, nem mintha nem lehetne evolúciós alapon indokolni azt, hogy miért alakult ki ez a szeretet. De attól még, hogy értem valaminek az eredetét, nem lesz az kevésbé értékes.]