( rpsoft | 2022. 09. 28., sze – 15:41 )

Okés, szóval Three Mile Island-nál (részben) emberi hibából sikerült tönkretenni egy atomreaktort. Áldozat nem volt. Volt némi anyagi kár. Nulla terület vált használhatatlanná vagy kellett dekontaminálni. Csernobilban nem tönkrement a reaktor, hanem szétpukkadt, vitte magával a reaktorépületet, és elszennyezett 2600 négyzetkilométer területet, nem csekély sugárzásnak tette ki a közelben élőket, az erőmű dolgozóit, a tűzoltókat, de még bőségesen jutott belőle a likvidátoroknak is. Az oka nagy részt tervezési hiba volt, kisebb részt szervezési (nem voltak szabályzatok arra, hogy ne csináljanak olyat, ami triggereli a tervezési hibákat, persze utólag, a perben már azt mondták, hogy volt, aztán a SZU szétesése körül bevallották). Volt törvénytelenség (a saját szabványaik szerint nem lehetett olyan reaktort építeni, amit olyan állapotba tudsz hozni, amiben nem lehet leállítani a scram-mel, a reaktor nem teljesítette a szabványt, a dolgozóknak nem mondták meg, hogy nem teljesíti, úgyhogy ők azt hitték, hogy mindent szabad csinálni, amit nem tilos, úgyis csak meg kell nyomni a scram gombot), ráadásul a hibák ismertek voltak, de a tervező (állami) cég nem érezte szükségesnek, hogy ezt közölje az erőmű dolgozóival. Majdnem megtörtént a baleset Ignalinában, Leningrádban, korábban Csernobilban, és senki nem igyekezett kivizsgálni. Plusz ott volt még a Kistim-katasztrófa, amit kb. a 90-es évekig eltitkoltak, nem is evakuálták a környéket.

Melyik másik ország tette ki még ekkora veszélynek a saját lakosságát tudatosan?

Melyik rendszer nem tudott normálisan számítógépet gyártani, csak a haldokló nyugatét lemásolni (ESzR)?

Az űrversenyben tényleg eleinte a szovjetek vezettek, némi német segítséggel. De amikor már dokkolni kellett az űrben, az nem ment a számítókapacitás hiánya miatt, ezért a Holdraszálláshoz sokkal nagyobb rakéta kellett volna, de az (N-1) nem sikerült. A Shuttle-nek voltak áldozatai, az nem vitás (14), de a szovjet űrkutatásnak is (Szojuz-1: 1, Szojuz-11: 3), a szovjet rakétakísérleteknek olyan 300 (Nedelin katasztrófa).