( Oregon | 2022. 08. 16., k – 11:45 )

Nem vagyok PM. Csak példának írtam. 

Saját munkámat rendszeresen refaktorálom több okból is. Köztük olyanból, hogy a korábbi kódomat ma már magam előtt is szégyellem, vagy érthetőbb legyen, etc. 

Ettől függetlenül, ha PM vagy ügyfél lennék és elkezdenék fragmentálni a rendszerem plusz nyelvekkel, akkor kiborulnék. Vagy menjen ez tervezetten, és idővel álljunk át, vagy sehogy. Az is tervezett, hogy a monolitot el kezdjük szétkapni microservioce-kre és eközben használunk más nyelvet, de csak egyet.

Az ügyfél rendszere nem az önmegvalósítás terepe, se nem tanműhely. Van egy szó amit ebben a  témában hallottam: "intellektuális maszturbálás"  <- ennek tekintem az ilyen kísérletezzünk és tanuljunk valami újat az ügyfél költségén című mutatványt. Az ilyen kísérletezésekkel, és ezt írjuk valami másban lesz az igazi bloatware és hányás legacy rendszer. Idővel sehol nem fognak hozzá találni céget, aki babrálja és emiatt kell majd valamilyen nyelven újraírni az egészet. Ez simán csődbe is vihet egy céget, mert nem lesz ideje/pénze emiatt megújulni. Itt már nem csak az app lefejlesztése a költség, hanem a menet közben keletkezett üzleti veszteség is, amit a vállalat lelassult reakció ideje okoz.