Én is erre használom, tesztelem vele, hogy egy szkript az valóban POSIX kompatibilis-e és nem maradt-e benne véletlenül valami olyan bashizmus, ami a portolhatóságát akadályozza. Bár sokszor ez sem elég, mert a szkript hiába POSIX, ha pl. linuxos parancsokat hívogat, pl. lsblk, free, watch, amiből pl. BSD-ken indítva szopás lesz. Akkor használom még a dasht, ha követelmény, hogy a szkript minél gyorsabban, minél kisebb memóriahasználattal fusson.
Sokszor azonban ez a kis erőforrásokkal futás is csalóka. Mert pl. POSIX kompatibilisebb, de nincs benne pl. olyan kényelmű funkció, mint a Bash read parancsában a -t timout kapcsoló, meg az -n 1 kapcsoló, így mindenféle subshellben kell dd-vel meg kill-lel trükközni, ami annyira vissza is bonyolítja a szkriptet, meg felnöveli az erőforrások használatát, hogy összességében nem érte meg a minimalizmus.