( zaphodb | 2022. 06. 27., h – 19:21 )

egylevegővel
Nagy várakozással tekintünk az idei Kvék Európa Kupa (KEK) selejtező mérkőzése elé, a jövő nagy reménysége ámbár még kezdőnek számító versenyző ügyesen indul meg a pályán és áthalad több fontos objektumon is, így jutván több olyan fegyverhez aminek hamarosan hasznát veszi. Van már kése, iránytűje, sebkötöző pakkja, pisztolya, kötele és csákánya is, lássuk mire megy vele. Edzője azt nyilatkozta a felkészülés során minden gyakorlatot többször átvettek.
elhalkuló hangon
Óvatos lopakodásba kezd, ugyanakkor türelmetlenül várja az ellenség felbukkanását, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Feszült figyelemmel mered a monitorra, bármilyen apró mozdulat végzetes lehet ilyen kiélezett helyzetben. Hoppá, mi mellett ment el? Talán nem a tapasztaltabb játékosok által jól ismert távcsövest rejtő akna fedele fölött? De igen! Sebaj, nézzük hogy halad tovább, bár ennek a játék későbbi szakaszában még meglehet a böjtje.
még halkabban
A képernyőn nem látszik semmi gyanús se közel se távol, laza mozdulattal kinéz a sarok mögül, mintegy a terepet felderítendő.
ordítva
BáMM, LELŐTTÉK, hát LE-LŐTT-TTÉK, a zannya köcsögit ha nem figyelek nem hiszem el, -lelőtték!-, hogy nem tud figyelni, tiszta tűpontos fejlövés az ellenfél részéről! Micsoda meglepetés rögtön a játék korai szakaszban, pedig minden esélye meglett volna a továbbjutásra erre egy ilyen pitiáner hiba vet véget az egésznek. A közönség felugrik, a játékos földhöz vágja fejhallgatóját majd csalódottan ballag edzőjéhez átbeszélni mit ronthattak el.

clickety.

Kapcsoljunk át a SztárKraft Világbajnokság elődöntőjének közvetítésére a kommentátor Pali és segédje Berci, aki adáson kívül sercint.
- Kedves hölgyeim és mondanom sem kell hogy inkább uraim, mert valljuk ez a férfiak sportja, nincs itt semmi megkülönböztetés, csak a hagyomány így alakította. Rögtön csapjunk is a közepébe, igaz Berci?
- A..
- Nem érdekes, igazad van mondom is tovább miről van szó, az amerikai fiú nyerte az időmérőt, neki vannak a legnagyobb esélyei, a legnagyobb büdzsé, a legjobb edző, 4-es pálya amit akartok.
- Elmondnám a számítógép adatait..
- Jó ötlet lenne, de erre most nincs idő azonnal indul a menet, mutassuk be az ellenfelet. Höhö, de jó rím.
- Haha, Pali uram, igaz jól megaszontad.
- Persze hogy megaszontam én vagyok a Pali! Haha! Fiatal mindössze 17 éves a kihívó, de ez ebben a versenyszámban előfordul ha jó tehetsége van valakinek, igaz a gyakorlással töltött éveket nem biztos hogy ez ki tudja váltani. Nem is szaporítanám a szót, csak még annyit aki nem tudná Pokióból jelentkezünk, a legjobb hotelszobám van, kilátással.
- És az a minibár..
- Jajj már csitt, ne légy kicsinyes Berci, kis Berceg a foga alatt mit serceg? Haha, ha-haladjunk, színre lép a Tádzsik Temüdzsin, elfoglalja a helyét a páston, edzője folyamatosan masszírozza az egérfogó kezét, úgy látszik kicsit megkéstek a bemelegítéssel. Szúrós szemmel méregeti az amerikait, ahogy említettem a hóna alól is csúcstechnika folyik, vitaminok, energiaital, baseball sapka, hányaveti lazaság. Azonban mi volt az amit megláthatott, csak nem a bluetoothos csúcsegér?! De az! Hajjaj, ebből még gond lehet. De lássuk indul a verseny.
- Elmondanám, hogy az ilyen egér jelle..
- Cssst, elindult az óra! Az amerikai bevett mozdulatokkal húzza fel egymás után az épületeket, míg a tádzsik nem tudni mire készül. Mintha sok kis zerget látnék készülődni, hm, Berci, mit szólsz hozzá?
- Ha azok egyszer megi...
- UGYANMÁR, hagyjuk ezt nézzük inkább hogy alakul a sorrend, nem is értem az amerikai miért nem küld felderítőket, ennyire magabiztos? Már a második épületet húzza fel amikor egyszer csak a semmiből óriási horda tűnik fel, nem is tudom hogy ez szabályos-e, ez ilyen sztyeppei tempó, a verseny után meg is nézem a szabálykönyvben mert emiatt akár óvni is lehet.
- Észreveszi?
- HOGY NE VENNÉészre nemlátodmicsinál, már védekező manővereket hajt végre, térül fordul, amaz meg közelít távolodik, aha, ez a híres hun taktika..
- Hun?
- Hun Berci, a jobb felső sarokban!
- Te Pali, a magyarok nem ezt csinálták?
- Ugyan az még a honfoglalás előtt volt, mongol ősei lehetnek ennek a tádzsiknak mert most már könyörtelen hevességgel támad, hiba a védekezés, pillanatok alatt áttör a védők gyűrűjén majd az amerikai nem tehet mást mint feladja a versenyt. Micsoda végjáték, legyőzték a favoritot, 128 ponttal vezet a LokiTek istálló, de ezzel a győzelemmel 127 ponttal második helyre ugrott az Asuai csapat.
- Istálló? Nem mondtad az egeret Pali.
- Ejj a kutyafáját, pedig biztos az volt az oka, technikai hibát vétett a patinás csapat, a jól bevált farkasegér helyett új technikával kísérleteztek és ez lett az eredmény.

- Gyorsinterjúban kérdezném az első helyen befutó versenyzőt, tágra nyitja-e a szemét a következő versenyen?
- Nem.
- Jólvan, menjünk a kövekező helyezetthez, mit gondol a vereségről?
- A csomag nem működött, félidőben próbáltam szólni a mérnökömnek, de lemerült a fülesem is, de hát ez bármikor benne vagy hogy megtréfál a technika, legközelebb jobban felkészülünk.

- Kezdődne a pezsgőbontás, de Temüdzsin nem iszik (me' még gyerek bémeg), úgyhogy inkább mindenki sompolyogjon haza, viszlát a képernyők előtt a következő héten is.
- Jövő héten szüne...
- Ne MAGYARÁZZ már bele, majd a stúdióban összecsapunk valami esélylatolgató előzetest a meghívott vendégekkel, na csumi.