( andrej_ | 2022. 06. 23., cs – 14:30 )

Pontosan az a baj, hogy miután módszeresen sikerült romlania, mostmár lehet azt mondani, hogy dehát nem ér ennyit. Ez kb. olyan, mint amikor egy halom vonat "megszűnt", akarom mondani elbaszott időben közlekedett, vagy "összevonták", és jóval kevesebb embernek volt megfelelő. Majd egyszercsak közölték, hogy óhát nincs utas, sajjjjnos be kell zárni a vonalat, akarom mondani szüneteltetni kell a személyszállítást. Párhuzamos természetesen járnak a buszok, és nem feltétlenül jobb elérhetőséggel, mint a vonat.

Nem most kéne normális fizetést adni hirtelen, hanem már 20 éve, meg 15 éve, meg 10 éve is, hogy a tényleg jó koponyák ne a versenyszférában brillírozzanak.

Itt igazából arról lenne szó, hogy igazán jó technikusokat (már a szakmunkás kevés), jó mérnököket, kiváló orvosokat és persze tanárokat képezzen az állam, mert ez vinné előre a dolgokat. Ehhez minimum erős általános és középiskolati képzés kell, minimum 1-2 nyelv középfokú ismeretével, mert a munkaerőpiacon a gondolkodni tudás mellett ez is számít. A bezzegnyugaton sem csinálnak csodát, de jóval több szellemi indulótőkét töltenek bele, próbálnak, beletölteni a népbe, aztán majd lesz valami. Ott sem minden rózsás, mert van ahol ilyen képességfelmérő alapján megy a suliválasztás, és ha az olyan, akkor máris skatulyába lehet kerülni. Valahogy meg kéne azt találni, hogy ne 9,7 millió szalagségedmunkásban, vagy 9,7 millió professzőrdoktorbölcsészuszban gondolkozzunk, mert mindkét véglet végzetes.