( jakubovics | 2022. 05. 25., sze – 18:03 )

'70-s évektől az ellenzék szervezője volt,

Ő Donáth Ferenc aki 1986-ban meghalt.

'94-ben a volt állampárt színeiben országgyűlési képviselő.

Ő meg Donáth László aki nem az állampárt, hanem az MSZP képviselője volt. Az MSZP 1989. november 21-én alakult meg.

Nagy ott a fogfalomzavar a fejedben, de lényeg az, hogy lehet kommunistázni nyakra főre. De vegyünk elő egy igazi ellenzéki arcot: Bemutatom Matolcsy György Úrat. 

1977-ben közgazdászdiplomát szerzett a Marx Károly egyetemen. Diplomázása után egy évig az Iparszervezési Intézet munkatársa, majd 1981-ig a Pénzügyminisztérium ipari főosztálya, illetve 1985-ig a miniszteri titkárság főelőadója, majd osztályvezetője volt. Aztán pálfordulás következett (MDF) 1990 májusa és decembere között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, illetve 1990 júliusától decemberéig a privatizációért felelős kormánybizottság elnöke volt. 
Aztán megint egy politikai pálfordulás: Hosszabb szünet után 1999-ben Orbán Viktor akkori miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének lett tagja. 2000-ben Chikán Attila utódjaként gazdasági miniszterré nevezték ki.

Összefoglalva: részt vett az MSZMP szineiben az ország csődbevitelében, aztán amikor jött a rendszerváltást részt vállalt a dicsőséges privatizációban, utána meg egyenesen a keresztény polgári kormányban találta magát.
Hol van ehez az életúthoz képest Donáth Anna!? Matolcsy 2 igazán meghatározó bukás 3-szor is a kormány közelébe férkőzött, ő az aki soha sem tanul a hibákból...