( nagy_peter | 2022. 02. 08., k – 10:59 )

A PannonGSM-et az Antenna Hungária, a Mol, a Videoton és a Wallis Holding, a dán, a finn, a holland és a norvég állami telefontársaság alapította közösen. 
A Westel 900 alapítói közt pedig 45,9%-ban részesedő Matáv volt a magyar fél, ami akkor még 100%-ban a magyar állam tulajdonában volt. A másik nagy fél meg az US West volt, ami egy amerikai cég.

Azt, hogy ők kinek adták el a részesedésüket, az csak az ő döntésük volt. Ha fontos lett volna a Magyar államnak, vagy bármelyik magyar cégnek, hogy megvásárolja ezeket az üzletrészeket, akkor simán megvásárolhatta volna, vagy a már eleve nála lévő részesedését nem adja el. De azért fontos látni, hogy legfeljebb a fele volt ezeknek a vállalatoknak magyar tulajdonban valamikor a 90-es évek közepén, belföldi tulajdonú már akkor sem volt egyik sem teljesen.

És azt se felejtsük el, hogy amíg nem jött harmadik versenytársnak a Vodafone, addig 60 forint volt 1 perc beszélgetés, miközben az átlag-fizetés a fele volt a mostaninak.