( uid_21476 | 2022. 01. 26., sze – 16:56 )

Nem azt kérdeztem, hogy mit jelent, hanem, hogy mikor kezdtétek ezt így csordában bégetve használni. Nekem a '90-es évek nem rémlik, inkább a 2010-es évek elejére tippelek.

Csordában bégetni nem szokásom. Az a ti sportotok, amikor a bayer féle találmányon, a közpénzből oly vidáman és flegmán megfinanszírozott birkameneten nyomulni szoktatok, együtt, karöltve a bolsevista módon és célból ide importált ukránokkal, lengyelekkel, románokkal, egyéb jöttmentekkel. Hogy birka módra, terelve, úgymond,  szervezetten kiálljatok egy országot fosztogató, sunyi, hazug tolvaj senki és annak bűntársai mellett. 

A közpénzzel, mint fogalommal valószinűleg azért nem találkoztál korábban, mert akkor még társadalmi tulajdon volt a neve, legalábbis így hívhatták a rendszerváltás előtti, körüli időkben. Ezt a fogalmat egyébként nem kizárólag balosok vagy olyanok használják, akiket te hibásan, felületességed okán balosnak, vagy balliblnek aposztrofálsz, hanem a szagos dakota hívei, feltétlen kiszolgálói is. Még a szanálásra váró, szájer és barátnője által tákolt kalaptörvényben is helyet kapott ez a szó.