( BehringerZoltan | 2022. 01. 02., v – 07:04 )

> Az ember az anyaggal a természettel együtt ember

De ugye épp arról próbálok értekezni, hogy ez az állapot az elviselhetetlenségig ellentmondásosnak -és nem az optimálisnak- értékelendő. Vagyis ezen – általad tett- megállapítás nem a magyarázat, hanem a probléma maga aminek mibenléte az elemzendő kérdés – még mindig a fenti vers és a topik címébe foglalt „szabadság” fogalma kapcsán.

A létesüléssel, az időbe vetettséggel a szellem/tudat az anyag fogságába került – a testiség és a létesült környezet fogságába. Az ezek közti harmónia lehetősége, számomra legalábbis, igen erősen kétséges.

A szellem/tudat szemszögéből az anyag és a jelenségvilág csak illúzió, nem valóságos - azt a megállapítást kell megtenni, h a szellem/tudat az anyagnak nevezett illúzió fogja. Ha ebben megerősítésre lenne szükséged akkor a művészet, filozófia, bölcselet területéről találhatsz példákat.

  1. https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1j%C3%A1_(ill%C3%BAzi%C3%B3)

  2. https://hu.wikipedia.org/wiki/Idealizmus

  3. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/kosztolanyi-dezso-19890/amerikai-egyesult-allamok-1AC30/alom-az-alomban-1AC74/

Ha a kutyát és a sültkolbászt a szobában hagyod, akkor a kutya meg fogja enni a kolbászt. Mert ilyen a kutya. Ezért értelmetlen hibáztatnod őt, legfeljebb magadat okolhatod az elővigyázatlanságodért. Persze elképzelhető h a kutya fegyelmezhető, idomítható h miként viselkedjen ilyen helyzetben, azaz ne egye meg a kolbászt, de ez a kutya számára rendkívül megfeszített állapotot eredményez. Talán valahogy így képzelhető el az ember-lét megfeszített helyzete a tudat és az anyag között. Nem egy normális állapot. Egy materiális horizontú szemléletből felróható az embernek, h tönkreteszi az anyag természeti formáját, de ez az előbbi példából a kutya hibáztatását, azon túl pedig helyzet pontatlan értékelését jelenti.

Annak a felvetése h az anyag határozná meg a tudatot, a proto-materialista szemlélet igenlése, még akkor is, ha -az elfedés érdekében- le van öntve valamiféle vallásos mázzal. Szellemi szinten abszurditás azt [fel]tételezni, h a tudatnak lenne az anyaggal szemben bármiféle kötelezettsége.

Nincs más lét, mint tudati lét! Ezen axiómán kívül nem lehet érvényes felvetést tenni. Az egész létezés a tudatban tárul fel. Még élesebben: a saját tudatomban. A költő ezt írta: Én vagyok a világ...Én vagyok az Ige, Én vagyok az Isten. Jézus [az ember] állandóan azt mondja, h az Atya és én egyek vagyunk. Ez az eredet és a kezdet teljessége és fejlődhetetlensége. Ami fejlődésként interpretálható az az a viszonylagosan értékelt folyamat, ami ennek a kezdeti teljességnek a tudatosítását jelenti az anyag illúziójával szemben. De általános vulgaritással értve a fejlődés ezzel ellentétesen az anyag illúziójában való elmélyedést és a kezdet teljességének eltagadását jelenti, amit valóságosan leromlásnak kell[ene] értelmezni. Tehát még egyszer:

  1. egyfelől érvénnyel viszonylagosan vethető fel a fejlődés fogalma,

  2. másfelől általánosan abszolút értelemben pedig a létrontás van fejlődésnek beállítva – ami nyilvánvalóan érvénytelen

A topik címében kívánatosként jelölt „szabadság” fogalma is rendkívül problematikus. Az az elképzelés, h a szabadságot mint egy adományt kapja az ember a tőle független entitásként létező Istentől, a szabadság fogalmát annak jelentéstartalma szerint kizárja. Persze ezzel nem csak Te küzdesz, hanem kereszténység is, meg úgy eleve a filozófia is. Míg egy autoteista és tradíció szerinti szemléletben ez a probléma logikusan nehezen lenne felvethető, mivel ott eleve minden az ősegységre és -rendre irányul, és az ehhez képest való eltérés szabadsága egyet jelentene a szemléletből való kilépéssel.

Szeretnék reagálni a nemekkel, nemzéssel kapcsolatosan is. Ebben a felbomlást kell észrevenni! Az eredeti egység megbomlik és ketté válik, férfivá és nővé és ezt mint alászállást, a létezés leromlását kell értékelni! A szexuális vágy tulképp. ennek az eredeti és felbomlott egységnek a helyreállítására való [ős]igény. De ami egy csapda valójában, mert általa nem az egység állítódik helyre, hanem a dualitás tartódik fenn, mivel fiú v. lány utód tud csak születni. Nem tudok elszakadni a gondolattól, h a nemiség misztériuma, a szexualitás bűnként való, illetve mint amitől a kiskorúakat óvni kell felvetése, túl egyéb praktikus vagy pszichologizált megközelítésen, valójában ebből a csapdahelyzet jellegből származik eredendően.

Nem céltalanul terhellek a yt videókkal. Dúl Antal szemlélete a vallásokat meghaladó, de nem megtagadó szemlélet, valódi bölcselet. Ő érti a tradíciót és sztem érthetően magyaráz.