( locsemege | 2021. 12. 19., v – 13:46 )

Visszaolvastam a hozzászólásomat. Még példákat is írtam, nehogy az a vád érjen, levegőbe beszélek, de azért te vak maradtál rá.

Amikor a véleményemet olvasod, bármilyen meglepő, az nem Magyarország véleménye, hanem az enyém. Én nem akartam az EU-ba történő belépést, s én ellene szavaztam. Szóval engem semmiképp se vádolj azzal, hogy be akartam lépni, majd utána mit hogyan fogadok el, s hogyan nem.

Azt, hogy tagok szeretnénk-e maradni, nem tudom. Mindenesetre az EU-s jog eredendően nem politikai tartalmú volt, s ha figyelsz picit, Orbán Viktor, Varga Judit épp ezt kérik számon az EU bürokrácián, tudniillik, ha politikai lenne az EU-s jog, elvárás, akkor az egyúttal azt is jelentené, hogy feleslegesek a választások, mert csak azt lehet, amit az EU bürokrácia mond. Tehát azzal, hogy az EU politikai állásfoglalásokat és elvárásokat tesz, antidemokratikus irányba mozdul. A demokrácia arról szól, hogy lehet bármilyen pártra szavazni, talán néhány extremitástól, destruktivitástól eltekintve, tehát mondjuk nyilván nem lehetne az „Akasszuk fel Pixel5-öt és locsemegét” pártra szavazni. De lehet szélsőbaltól szélsőjobbig bárkire, s ez így demokratikus akkor is, ha neked nem tetszik. Sőt, arra is lehet, amelyiknek egyetlen programpontja az EU-ból történő kilépés lenne.

Amit a szaros bakanccsal kapcsolatban írsz, az a tipikus merjünk kicsik lenni mentalitás. Nem arról van szó, hogy van az EU és van Magyarország, hanem Magyarország az EU tagjaként meghatározója az EU politikájának, aktív résztvevője annak, tehát nekünk nem az alkalmazkodás a dolgunk, hanem a problémák felvetése, megvitatása és az érdekérvényesítés.

A törvényi kiskapukon azt értettem, hogy a jogszabályok minden esetre, az emberi leleményességre, jogászok trollkodására nem tud felkészülni, s ezekre a hézagokra bizony utaznak az NGO-k. A menedékjog, mint fogalom a törvény szándéka szerint egyedi esetekre lett kitalálva. Például olyan esetre, mint amikor Edward Snowden lába alatt forró lett a talaj, akkor az ilyen figura, vagy Julian Assange menedéket találjon. De az a joggal való visszaélés, amikor a vályogviskóban élő, sivatagban gazellára íjjal vadászónak mutatnak egy amerikai akciófilmet, majd elmondják neki, kap pénzt, lakást, semmit sem kell tennie, csak menni, a szőke bulákat meg rakásra dughatja. Aztán ezzel a mentalitással jönnek is, csak ugye a menekültjognak nem ez a jóhiszemű szerepe. Abban már nem vagyok ennyire biztos, hogy a szándéka is jóhiszemű, vagy eleve hátsó szándékkal keletkeztek mindenféle nemzetközi egyezmények, és éppen ezért.