( buga | 2021. 12. 06., h – 14:10 )

Nekem 5 éven belül (de még Covid előtt) 3 eset volt a családban, ebből kettő Borsodban, egy Budapest VII. kerületi közjegyzőnél. Ebből egy 9 hónapig tartott, kettő kicsivel több, mint egy év volt. Ez attól sem függött, hogy a hagyatéki leltárba az önkormányzati ügyintéző mennyi és milyen elemet vett fel, a legegyszerűbb eset (nem volt ingatlan, bankszámla, egyéb, egyetlen örökös - egyedül egy holtig tartó haszonélvezeti jogot kellett törölni, hogy a lánya eladhassa az ingatlant) húzódott a legtovább.

Nem is értettem, hogy ez a nagy mértékben automatizálható és template-elhető munka miért tarthat ennyi ideig. Ha a közjegyzőt kérdezed, akkor túlterheltek. Mégsem osztják szét több közjegyző között - hiszen gondolom akkor buknák a százalékos munkadíjat. Esetleg az önkormányzati ügyintézőre mutogatnak, aki a leltárt felvette és előkészíti az ügyet a közjegyzőnek (érdekes, ők mégsem kapnak százalékos díjat). Nálunk ők minden esetben tartották a 30 napos határidőt. Mégis ki vagy nekik szolgáltatva, másikat nem választhatsz helyette. A közjegyzőt az utolsó lakhely alapján kijelölik, azaz gyakorlatilag körzet alapján illetékessége van a közjegyzőknek. Ebbe a körbe kellene valahogy bekerülni, gyakorlatilag biztos bevétel bármilyen színvonalú és sebességű munkáért. Viccet félretéve, ezt kellene önkormányzati vagy állami hatáskörbe vonni és akkor könnyen meg lehetne eszközökkel támogatni, de így a közjegyzők egyáltalán nem érdekeltek benne, hogy jobban menjen.