Az egész alapvetően egy fejlődés része volt. Ugye volt régebben a Corba, amelyik bináris protokoll volt, szarabbnál szarabb implementációkkal (megszakadó kapcsolatnál elhalt az egész, stb.). Az első dolgunk anno az volt, hogy megfogtuk, és leváltottuk saját megoldásra, amelyik pont kezelt mindent ami nekünk kellett.
Ettől függetlenül, az összes ilyen DCOM, Corba, stb. vacakkal az volt a gond, hogy nagyon nehéz volt vele a rendszerintegráció, mert ugye a 80-as porton kívül mást nem akar senki se engedélyezni, nem volt egy közös leíró, és az adatok binárisan mentek ami pl. a különböző processzor architektúrákon is jelenthetett problémákat, ráadásul sokszor baromira platform specifikus volt (DCOM), vagy iszonyat bonyolult a bekonfigurálása (megint csak DCOM). Erre lett az a megoldás, hogy csináljunk egy egységes leíró nyelvet (ezt végülis a corban-nal is megvolt) ami lett a WSDL ami viszont a corba összes hiányosságát pótolja, majd ebből generáljuk a kódokat (stub), amihez az egyes programozási nyelvekben már csak az üzleti logikát kell megírni. Az adat menjen XML-ben, ami szöveges, és tudjuk olvasni, és normálisan loggolni. Az egészet szabványosítsuk le, és csinálunk egy test suite-ot, ami biztosítja, hogy az adott SOAP implementáció megfelel a szabványoknak.
Alapvetően a SOAP lett a nagy rendszerintegrációs projekteknél az a közös nyelv, amit a mindenféle nyelvben írt, mindenféle rendszerek támogatni tudnak. Van validáció, van verziókezelés, van minden, és alapvetően egész jól működik (amikor működik). A te oldaladról nézve egyébként lehet, hogy overkill, csak a másik oldalról nézve, amikor több ezer rendszerrel kell integrálódni, ez a fajta szabványos működés - még ha mindenki tudja hogy bloated is - stabilan tudja hozni az üzleti elvárásokat. És ilyen méretben bizony ez felülír minden mást.