( willy | 2021. 12. 03., p – 07:10 )

"Feltettél egy kérdést amit megválaszoltam egy tény közlésével."

Nem, te nem válaszoltál, te propagandát toltál.

Kétfajta gazda van, aki előre leszerződik mennyiségre, egyrészt, hogy tudja biztosan lesz műtrágyája, és előre tudja az árakat is általában. Van amikor közösen módisítanak a szerződésen. A másik típus vakon repül, mikor kell bevásárol.

Általában nem úgy van mint az állami szektorban, hogy Pisti bácsi megvárja mit küld ki a XY cég mennyi lesz idén a zab ára, hanem fogja magát árajánlatot kér, és ha van olyan mennyiség leszerződik (előre) ha nincs, akkor kér ajánlatot amikor venni akar. Ha véletlenül becsúszik egy házaló ügynök akkor dönt, szerződik e előre következő évre vár. 

Bocs de van neked gazda ismerősöd? Mert nekem van, 3-4. Rendszeres időközönként találkozgatunk, amikor időnk engedi. Ennek a csapatnak tulajdonsága, hogy bármin tud keseregni, ami változott az az hogy már csak akkor ha megkérdezik. Mi ezen együtt szoktunk nevetni velük (és nem rajtuk).

Kérdeztem pár hónapja, mi a helyzet ezzel a Bige üggyel, azt mondták semmi látnivaló. Kérdeztem mi lesz ha kicsinálják, hát semmi, mert valaki úgy is lesz helyette, meg mondták hogy a külföldi beszállítás is rendben van, csak hát _drágább a külföldi_.

Nekem nincs gondom azzal ha elhiszed a kormány hazugságait, de azért terjeszteni nem muszáj, főleg ha 0 háttérinfód van.