( locsemege | 2021. 11. 30., k – 01:31 )

A Transparency International Magyarország szintén feljelentést tett, mert szerintük "alapos okkal feltételezhető, hogy Rákosfalvy Zoltán bennfentes információ birtokában vásárolta meg a termőföldterületeket azok korábbi tulajdonosaitól", ez az információ pedig jó eséllyel a győri önkormányzattól vagy más közhatalmi szervtől származott, ami felveti a hivatali visszaélés gyanúját.

Aha, tehát a Transparency Internationalnál - egyáltalán egy angol nevű cégnek mi köze magyar belügyekhez? - valakinek meglódult a fantáziája, majd mindenféle konkrétum, bizonyíték nélkül, rosszhiszemű spekulációra alapozva feljelentést tettek. Polt elutasította ezt bűncselekmény hiányában, ez rendben van. Azt viszont nem értem, miért nem kezdeményezett rágalmazási pert a TI ellen, illetve miért nem lesz ebből hatóság félrevezetése? Szóval Polt Péterrel inkább az a baj, hogy puhapöcs, mert eljárást kellett volna indítania a TI ellen és ezt nem tette.

Amúgy ezen logika mentén minden férfiról alaposan feltételezhető, hogy nemi erőszakot követtek el, mert van farkuk. Továbbá minden szegény emberről alaposan feltételezhető, hogy loptak a boltból, mert nincs pénzük, viszont éhesek.