( Summer6529 | 2021. 10. 29., p – 08:28 )

Természetesen a Cikkben benne van ez is.

 

 

Orbán ki nem mondott döntése sokkal inkább a latin-amerikai modell lett. Erről 2012-ben írtam egy cikket, de nem gondoltam volna, hogy az akkor várt intézkedések ilyen hatékonyan valósulnak meg.

Akkori cikkemben felvázoltam, hogy Orbán nyitottá vált a szemléletre, amely a ’30-as évek óta gúzsba köt sok latin-amerikai országot, amely újra és újra visszarántja a populizmus vesztes útjára őket. Az egész a békemenetes „Nem leszünk gyarmat!”-szlogennel indult 2012-ben, és azóta is a téves szuverenitásfétis bűvöletében húzza egyre mélyebb csapdába Magyarországot. A Fidesz nyugatellenes jelszavai mögött a harmincas években indult, de ideológiává a 60-as években vált „függőségi elmélet” húzódik meg. Ennek lényege, hogy a gazdag országok azért tartják függőségben a többi országot, mert az ő gazdagságuk azok szegénységétől függ. Ennek az ördögi körnek a megtöréséhez csak a függőség lerázása, a szuverenitás megteremtése vezet. Azért kell nemet mondani minden európai befolyásra, amely mondjuk számon kéri rajtunk az EU értékeit, mert e gondolat szerint ezeken keresztül tartanak bennünket függőségi, gyarmati sorban. Ebben a világban a kompromisszum és együttműködés nem érték, hanem (haza)árulás. A sikert konfrontáción, harcon keresztül kell elérni, mondják olyan ideológusok, mint Orbán Balázs.

A nyugati vagy szingapúri út helyett Orbán Viktor a peronit választotta. Ennek legkecsegtetőbb aspektusa számára, hogy a nagyhatalmak ellen lázadó politikust a populista kultúrájú országokban történelmi léptékű hősi mítosz övezi. Nem lényeges, hogy sikeres vagy összeomló országot hagy hátra, a vezető mindenképpen hőssé válik. Peron a mai napig ilyen, annak ellenére, hogy óriási szerepe volt abban, hogy Argentína utat tévesztett. Hasonló a helyzet a harmincas évek végén kormányzó mexikói Lázaro Cárdenas esetében, de Chávez is hős, habár országa mára romokban hever.