( BlinTux | 2021. 10. 11., h – 18:52 )

Németet próbálták anno suliban tanítani. Van akinek ment is, nekem mára egy szó sem maradt meg, egyszerűen utálom azt a nyelvet. 
Angolt is tanulgattam suliban, de akor még nem volt rá szükségem, és én olyan vagyok, hogy ha valami nem érdekel, az lepereg rólam, nem marad meg az infó. 
Aztán megjelent a World of Warcraft, ott már hasznos volt ha az ember tudott angolul. Ragadt is rám elég sok tudás. Aztán szintén WoW-ban volt egy német csaj (neki nem mondtam hogy utálom a nyelvét :D), akivel megismerkedtem. Ő sem tudott perfekt angolul, én sem, de azért minden nap beszélgettünk :)
Mai napig barátok vagyunk és bár nem beszélünk már sokat, de neki köszönhetem az angol tudásom javát. Lényegében egymást ösztökéltünk a tanulásra :)

A kiejtést pedig inkább sorozatokból tanultam el, nem nézek semmi magyar szinkronnal.

Nem tettem nyelvvizsgát, nem gondolom hogy kellene az nekem, de szerintem a középfok tuti megvan. Nem tudom mi számít felsőnek.