( hajbazer | 2021. 10. 08., p – 12:51 )

Nomostan a "butatelefon" esetén totálisan mindegy, hogy milyen mobilnetet _nem_ használ a Mari néni.

Ez így van, de nem erről volt szó, hanem az áterőltetésről, amit már nem csak propagandaszinten nyomnak, hanem milliárdokat is költenek rá, ingyen okostelefonokat dobálva a 3G-készülékek használói után.

Senki nem erölteti őket új készülékre

Ellenben a 3G-only okostelefonosokat erőlteti. Amik eddig lehet, hogy jók voltak egy Facebook Lite-ra, futtatták szépen a NewPipe-ot, meg valamennyi, normálisan optimalizált alkalmazást. Továbbá felettébb érdekes, hogy a nagy üzemeltető maci múltaddal nem vetted figyelembe az ipari 3G-only eszközök kidobását. Persze, ott is nyilván fejlődni™ kell.

a te, megjelenésekor is belépő szintre pozicionált 3G-only telefonodat a fontos dolgokra a 3G lekapcsolása után is tudod majd használni

Tényleg? Telekomos vagyok, ami már egy jó részét lekapcsolta a 3G infrastruktúrájának. Ennek ellenére gond nélkül tudok telefonálni és SMS-t küldeni. Ezt már el is mondtam neked legalább egyszer. [1] Persze, nem csoda, ha az emlékeidet felülírják a lakájmédiában olvasottak vagy elsorvadnak a szélsőségesen idealista, fejlődésmániás, fősodratú szemellenződ takarásában. Nem beszélve arról, hogy ott abban a topicban a régi telefonom használata ellen hoztad fel érvként a 3G lekapcsolását. Most meg kvázi a 3G lekapcsolás mellett hozod fel érvként, hogy a telefonom továbbra is használható lesz. Mindegy, csak rohanjuk előre a semmibe - nagyjából ez az "értékrended".