( Csab | 2021. 10. 04., h – 17:04 )

Viganó keményvonalas keresztény. A pápát következetesen Bergoglio-nak hívja, mert szerinte nem Isten ügyét szolgálja.

Többször is lemondásra szólította fel. Bizonyos tanait a pápának meg konkrétan kijavította, hogy ellent mond a Bibliának. :)

Nagyon kedvelem. Ratzinger pápa alatt Washnington apostoli nunciusa volt, komoly pozíciója volt.

 

Természetesen Ferenc pápa kirúgta, mert nem a kottájából játszott. Keresztények közül sokan tudjuk, hogy Ferenc pápával a szabadkőművesek megszerezték az egyház vetését.

A papok nem szólalnak fel, mert ugyanaz a diktatúra van egyházon belül is, mint szerete a világban.

A neten olvasok papok anonim értekezéseiből, de hivatalosan mise alatt sem mondhatják el amit itt hallasz, mert azonnal felfüggesztenék őket.

 

Ugyanaz van az egyházban, mint az egészségügyben. Rövid póráz. Vagy mindent feláldoz az igazságért, vagy beáll a sorba és hallgat, cserébe jobban tudja Isten ügyét szolgálni a templomban.