( uid_21476 | 2021. 10. 01., p – 22:01 )

Behringer Zoltánnak jelenleg is van feljelentése a rendőrségen személyi szabadság megsértése bűncselekmény miatt. Így történetesen képben van ezzel kapcsolatban. 

Aha.

Én is tudom a teljes szövegét egy imádságnak, de ettől még nem leszek pápa.
Te sem lettél jogász, még azzal sem, hogy az internet segítségével összehoztál valami szakszerű magyarázatnak tűnő, jogi terminológiát idéző, amúgy totál nevetséges, bornírt hülyeséget.
Te, Behringer Zoltán, továbbra is ugyanolyan hülye vagy a joghoz, mint amilyen voltál 12 órával ezelőtt. Ugyanúgy marhaságot tálalsz ide mint korábban és ugyanúgy a kisujjadból szopod ezeket a marhaságokat, mint előtte.  Pl ezt itt:

Általában elmondható, hogy beleolvad az erőszakos bűncselekménybe és nem képez halmazati cselekményt. Máskor meg épp igen. 

Hát, mit is mondjak, ez a silány ócska duma, éppen akkora hülyeség, mintha valaki azt mondaná, hogy arra van észak, de ha mégsem, akkor valahol másutt. 

A korábbi, Vidákovics féle linken szépen elolvashattad az erőszakos bűncselekmények listáját. A másik link, amit kikerestél és megpróbáltál megemészteni, de hát nem ment, mert más olvasni egy jogi szakszöveget és más megfelelően értelmezni azt. Hát te beszoptad, neked az értelmezés nem sikerült, ezért is kotlottad azt a két mondatnyi hülyeséget, amit idézek tőled.

De itt van a valóságos, tényleges jogi szakszöveg, aminek forrása a birosag.hu, olvasd, hátha sok nekifutásra végül sikerül is megértened:

http://projektjeink.birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/e-learnin…

Azt tudom neked is mondani, hogy
aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul. Te meg pláne ne, mert soha nem is fogsz tudni.