( ggallo | 2021. 09. 30., cs – 18:19 )

Az a baj, hogy megkövetelnek egy csomó dolgot (ami önmagában nem lenne baj, sőt helyes), de ők nagyjából semmit nem tartanak be, és azt is megváltoztatják random, értesítés nélkül.

Először is, hogy nem lehet szürkelistázni, mert sohasem sikerül ugyan arról az IP című kimenő szerverről újraküldeniük a levelet, ami alap elvárás lenne RFC szerint is. Aztán napokkal később megint ugyan arra az IP-re esik a próbálkozás, és akkor átmegy, vagy nem, mert kifutott a várakozási időből a greylist. Ezt valahogy az összes többi nagy meg tudja oldani. Aki nem akar szívást, kivételbe veszi a nagyjából 200 ezer (!) IPv4 címüket a szürkelista szűrésben.

Aztán néhány hete az okozott egy napos fejtörést, hogy kitalálták, a küldő szerver neve és a HELO/EHLO név nem egyezik meg. Van is rá hivatalos oldaluk, ahol magyarázzák, hogy terhelés elosztás és a méreteik miatt szükséges ez. Igaz, a többi nagynál nincs ilyen hülyeségre szükség. Ugyan mindkettőnek van DNS bejegyzése és jó reverse rekordja, de akkor is, alap szűrés volt eddig (talán még RFC is van rá), hogy a kapcsolódó gép neve, a címéből a reverse és a HELO név egyezik. Erre megint kivételt gyártani, ami az Ő névtartományokat, és IPv4 tartományukat (mondom, 200 ezer cím van megadva a weboldalukon javasolt kivételnek, ami nyilván nem a levelező szerverek száma, hanem a fél Azure...) kiveszi az ellenőrzésből.

Persze a szokásos, hogy alapból a világ minden címe tiltva van, és úgy kell kucsorogni, hogy ugyan a teljesen legitim és minden elvárásuk szerint beállított szerverem hadd küldjön már nekik levelet... Megalázó és egyben nevetséges. Ilyen sincs egyik másik nagynál sem.