( TCH | 2021. 09. 29., sze – 10:43 )

Brühühü, muhchildren.

Az ANK körüli közterületen rendszeresen lógnak középiskolás korú gyerekek,

Értsd: közel felnőtt nagykamaszok, nem gyerekek és akiknek ott semmi keresnivalója nem lenne.

ezek közül vannak, akik dohányoznak, időnként balhéznak.

Értsd: huligánok.

Úgy tudjuk, volt már olyan iskolai vezető, aki kérte a rendőrséget, hogy gyakrabban járőrözzenek errefelé.

Értsd: annyi gondot okoznak és annyira félnek tőlük, hogy már hatósági segítséget is kértek.

Az ANK egyik iskolájának tanára, aki vélhetően ügyeletben volt, a hátizsákjánál fogva elkapott egy, az iskola mellett dohányzó, nem az ANK intézményeibe járó 16-17 év körüli fiút, percekig tartotta, nem engedte el, arra hivatkozva, hogy “visszatartja”, amíg nem történik hivatalos intézkedés.

Ha rendőrt hívsz egy bűncselekmény miatt, akkor visszatarthatod a bűnelkövetőt, amíg kiér a yard.

A törvény szerint egyébként teljes dohányzási tilalom van “közoktatási intézményben (pl. óvoda, általános iskola és középiskola), és a bejáratától számított 5 méteres távolságon belül”.

Nahát, ki gondolta volna, tényleg tilosban bagóztak.

HTH