( uid_21476 | 2021. 09. 27., h – 21:29 )

Az az Aurélió legalább annyit elmondhat, hogy volt köze az illetőhöz és úgy követett el a sérelmére bűncselekményt, hogy az is elkövetett bcs-t vele szemben.

A tanár viszont, éppen tanári mivolta okán ne kövessen el semmiféle bűncselekményt egy fiatalkorúval szemben sem, pláne, ha annak eredője nem egyéb, mint bosszú lihegés, megtorlás. 

Téged úgy látom kezd elborítani a lila köd, mert olyan hülyeségeket halmozol itt, meg vádaskodsz alaptalanul, saját szájízed, beteg jogfelfogásod szerint, hogy azt már kommentelni sem akarom.

A tanárral szemben nem rosszindulatot táplálok, hanem mélységes megvetést. Ha ez a tanár történetesen az én fiammal csinálja ezt meg, akkor utána sokáig a kórházi ágyat nyomta volna, az garantált. Az ilyen köcsög menjen, váltson pályát és a frusztrációit élje ki a sportban, hegymászásban, vagy ahol akarja, de ne izomtiborkodjon gyerekekkel szemben. Egy tanárnak nincs joga sem és oka sem verni egy tanulót, egy gyereket. Nincs joga ahhoz sem, hogy gyerekek sérelmére bűncselekményt kövessen el, nincs joga megalázni egy gyereket, mert éppen az ellenkező hatást éri el. Egy gyerek az idegentől kapott pofont, kokit, megaláztatást vagy nagyon nehezen, vagy soha nem képes elaborálni. Az elszenvedett sérelmeket viszi magával az életbe és ott fog az elfojtott gőz kieresztődni, vagy jellemtorzulás, vagy mikroagresszió formájában, ráadásul nap mint nap. 

Van egy középiskola a fővárosban, aminek az oldalára ez volt felfestve: Ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz. Ez nagyon is igaz és bizony, ez is szempont. De a verbális vagy fizikai erőszak, a pitiáner, kicsinyes tanári bosszú, a csakazértis jánoskodás egyetlen pedagógus esetében sem elfogadható eszköz. Nem azért, mert ma már ilyet "nem illik", hanem azért, mert eredménytelen, vagy csak időleges, látszateredményt szül, de az áldozat jellemére befolyással lesz.

  
A tisztánlátást elősegítendő:

"A PDSZ kiáll Jancsula Dezső tanárkolléga mellett, mivel az iskola tanulói és az ott dolgozó felnőttek védelmében lépett fel az iskola épületéhez rendszeresen odajáró, randalírozó fiatalokkal szemben.

Az iskola hiába tett lépéseket, a mai napig nem megoldott az odajáró gyermekek és alkalmazottak védelme a mindennapi atrocitásoktól. Az ilyen esetek ellen nem jelent megoldást az iskolaőr alkalmazása sem, mivel a hatályos jogszabályok szerint az iskolaőr nem járhat el iskolán kívüli személyekkel szemben. Egy olyan intézményről van szó, amely nincs körbe kerítve, nincs iskolaudvara sem.
Az intézmény vezetője számos esetben kérte a rendőrség segítségét, de mire intézkedés történt, a renitens viselkedésű fiatalok elmentek a helyszínről. Jancsula Dezső egy ilyen fiatalt tartott vissza. Ezt a cselekedetet a bíróság tárgyalás nélkül hozott, és a vádirattal együtt a tanárnak postázott végzésében úgy ítélte meg, hogy ezzel a tanár a személyi szabadság megsértése bűncselekményt követte el.
A tanár így, levélben értesült arról, hogy vele szemben vádemelés történt, és egyúttal kézhez is kapta a döntést, amelynek megváltoztatása érdekében – a PDSZ tanácsára is – tárgyalás lefolytatását kérte, amelyhez joga van."