Exem megjegyzesei a chatbol (belinkeltem neki):
1. Egyenlő bánásmód hatóság megszűnt, helyette az alapjogok biztosa jár el.
2. Éppen a lényeg nincs leírva, hogy mi az ami jelentősen más, és főleg mi a ebből fakadó érdeksérelem.
3. Nem minden diszkrimináció, sőt még védett tulajdonságokon alapuló diszkrimináció sem feltétlenül tilos (lásd fiúkórus, ahová nem mehet lány, felnőtt hotel, ahol nem akarják gyerekek ordítását hallani, gyermektábor, ahová nem mehet 50 éves "gyermek", női fitness terem, ahol a szégyenlősek vannak, a Rudas fürdő férfi napja stb.), ugyanis a törvény lehetőséget biztosít a kimentésre:
7. §
(2) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés) nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét,
a) amely a hátrányt szenvedő fél alapvető jogát másik alapvető jog érvényesülése érdekében, elkerülhetetlen esetben korlátozza, feltéve, hogy a korlátozás a cél elérésére alkalmas és azzal arányos,
b) amelynek az a) pont hatálya alá nem tartozó esetekben tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van.
De éppen a lényeget nem írta le, hogy mi a gondja. Önmagában az, hogy más a házirend, ez nem jogsértés.
Amúgy a házirend eltérése pl önmagában adódhat abból is, hogy más felepítésű az épület (van lift/nincs pl), őrzött az egyik, nem őrzött a másik, dolgozik-e mozgássérült ember ott, terhes nő, kiskorú, van-e veszélyes anyag az épületben, más műszakban dolgoznak az egyik és a másik helyen, alvállalkozó székhelye is az egyik épület és ebből adódik valami plusz kötelezettség, meg millió egy másik ok lehet.
..önmagában az hogy pl 7-re kell járni dolgozni, másoknak meg 8-ra nem diszkrimináció, bár kellemetlen nyilván. Nem kell egyformán bánni mindenkivel. Az nem védett tulajdonság hogy x önkormányzat z épületében dolgozom. Pedig megkülönböztet mindenki mástól.
Valamint van egy korabbi itelet:
EBH2009. 1980.
A munkavállalók között a munkavégzés helyére tekintettel nyújtott eltérő összegű és felhasználású természetbeni juttatás nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét [1992. évi XXII. törvény 5. §, 2003. évi CXXV. törvény 8. § t) pont, 22. § (1) bekezdés a) pont].
A felperesek a keresetükben a 2006. január 1-jétől 2006. szeptember 30-áig terjedő időszakra fejenként 40 500 forint étkezési hozzájárulás különbözet és kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperes munkáltatót. Keresetük indokául előadták, hogy alperes megkülönböztette a munkavállalóit akként, hogy a székhelyen dolgozóknak havi 9000 forint értékben biztosított meleg étkezési utalványt, míg aki ezt nem tudta igénybe venni, havi 4500 forint értékű hideg étkezési utalványt kapott. Álláspontjuk szerint a felperesek az eltérő munkavégzési hely miatt hátrányos megkülönböztetést szenvedtek.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek pályamunkásként dolgoztak az alperesnél, munkájukat az alperes székhelyén kívül végezték. Alperes a peresített időszakban a munkavállalói részére a székhelyen dolgozóknak kizárólag a helyi étkezdében történő, 18 alkalomra szóló étkezéshez 9000 forint értékben meleg étkeztetést, míg a székhelyen kívül dolgozóknak 4500 forint hideg étkeztetési utalványt juttatott, mely utóbbi bárhol felhasználható volt. Alperes juttatása a hatályos adójogi jogszabályoknak teljes mértékben megfelelt, ez alapján a természetbeni juttatásokat helyesen számfejtette. A bíróság álláspontja szerint az alperes székhelyén dolgozók korlátozva voltak abban, hogy csakis helyileg használhatták fel a 9000 forint értékű étkezési utalványt, tehát náluk helyi korlát lépett fel, míg a felperesek mint pályamunkások 4500 forintot szinte korlátlanul beválthatták az erre feljogosított üzletekben, részükre pedig ez a korlátozás kevesebb összegben, pénzben jelent meg. A bíróság értékelte azt a körülményt, hogy a felperesek a peresített időszakot megelőzően, majd azt követően sem választották a meleg étkezési utalvány lehetőségét.
A bíróság megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetés nem érte a felpereseket, az egyenlő bánásmódról, illetve az esélyegyenlőségről szóló jogszabályok megsértése nem valósult meg.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, és felpereseket perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a természetbeni juttatás tekintetében a munkavállalók között a munkavégzés helyére tekintettel nyújtott eltérő összegű és felhasználású természetbeni juttatás nem sértette az egyenlő bánásmód törvényi követelményét. A felperesek a természetbeni juttatásként nyújtott hideg étkezési utalvány biztosításával más munkavállalói csoporthoz képest nem szenvedtek hátrányos megkülönböztetést. A megyei bíróság megítélése szerint az alperes munkáltató a munkavégzés helyére tekintettel indokolt, minden lényeges feltételt figyelembe vevő különbséget tett a dolgozók között.
A felperesek felülvizsgálati kérelme az ítélet hatályon kívül helyezésére és kereseti kérelmüknek megfelelő új határozat hozatalára irányult. Álláspontjuk szerint az alperes azon magatartásával, hogy ok nélkül különböztetett a munkavállalói között a természetbeni juttatás mértékben, diszkriminációt követett el. Tény, hogy alperes a természetbeni juttatást csak a munkaviszony fennállásához kötötte. A munkáltató saját mérlegelési jogkörében biztosította minden munkavállalója részére a természetbeni juttatásként az étkezési hozzájárulást, amely azonban kétszeres értékű volt azon munkavállalók esetében, akiknek munkavégzési helye az alperes székhelyén volt.
Álláspontjuk szerint az alperes a két munkavállalói csoport között indokolatlan megkülönböztetést alkalmazott, mely nem lényeges és jogszerű feltételre alapított, és nem arányos. A természetbeni juttatást az alperesnek minden munkavállalója számára egyenlő feltételekkel kellett volna biztosítani azért, mert annak feltétele a munkavállaló és az alperes között fennálló munkaviszony, ennek ellenére a külső munkavégzési helyük miatt felperesek kedvezőtlenebb bánásmódban részesültek az alperes székhelyén dolgozókhoz képest.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló 2003. évi CXXV. törvény 8. § t) pontja szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesült, vagy részesülne.
A törvény 22. § (1) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését a munkajellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés.
Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, mely szerint alperes indokolatlan és aránytalan megkülönböztetéssel élt a két munkavállalói csoport között.
Helytállóan hivatkozott a másodfokú bíróság arra, hogy az alperes munkáltató éppen a munkavégzés helyére tekintettel indokolt, minden lényeges feltételt figyelembe vevő különbséget tett a székhelyén, illetve az azon kívül dolgozók között, a természetbeni juttatás mértékét, illetve annak felhasználási módját tekintve.
A munkavégzés helyéből adódóan az alperes melegétkezésre jogosító juttatását a pályamunkásként dolgozó felperesek maguk által sem vitatottan -tevékenységi helyük miatt az alperes étkezdéjében nem tudták igénybe venni. Ezzel szemben a székhelyen dolgozók kizárólag alperes üzemi konyhájában tudták a 9000 forint juttatást felhasználni. A felperesek tehát velük nem azonos helyzetben lévő munkatársaik csoportjával hasonlították össze magukat.
E tekintetben azonban a jogszabály rendelkezése folytán - miután lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés történt- felperesekkel szemben hátrányos megkülönböztetés nem érvényesült.
Nem helytálló az a felülvizsgálati érvelés, mely szerint hátrányos megkülönböztetés érte amiatt a felpereseket, mert a részükre juttatott utalvány pénzbeni értéke fele volt a központban dolgozóknak adott utalványénál. Az alperes részéről biztosított kétféle juttatás vonatkozásában nem állítható, hogy különböző értékű juttatások volnának, miután egyéb felhasználhatósági tényezők alapján korlátozás mindkét juttatási forma esetében érvényesült.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.414/2008.)
Itt van pl egy diszkrimináció, ami jogszerű... Ez éppen az egyéb helyzet volt. Azért ezt küldtem, mert ez pont t) pontos.
Mindegyiknek ugyanaz a lényege. Csak összehasonlítható csoportok között létezhet diszkrimináció. Ha fennáll a diszkrimináció, de az ésszerű indokokon alapul, az nem jogsértő. Az hogy ugyanaz a munkáltató, nem feltétlenül teszi összehasonlíthatóvá a csoportot.
stb..