( VaZso | 2021. 08. 11., sze – 17:44 )

Értelmes téma több nézőpontból, néhol furcsa stílusban.

Igen, van egy tagállam, aki támogatás formájában ad ellentételezést.
Ebből Magyarország is kapott volna, de nem sikerült a támogató ország(ok) által támasztott feltételeknek megfelelően egyezségre jutni, amit egyébként a többi ország képes volt teljesíteni.

Innentől volt egy álláspont, miszerint az országnak ez jár, és egy másik, ami szerint ezt gyakorlatilag elpuskáztuk.

Ahhoz, hogy kiderüljön, kinek, mennyiben volt igaza, ismerni kellene a konkrétumokat.

Ha onnan nézem, hogy a tagállam "fogyasztott", elindította a tárgyalásokat az ellentételezésre, megegyezett a felekkel (akikkel tudott), akkor alapvetően nem lépett le fizetés nélkül fogyasztás után, legfeljebb megsértődött.
Innentől az lehet kérdés, mennyire jogosan sértődött meg (ehhez is ismerni kellene több konkrétumot), és, ha sértődöttségében más tagország(ok) számára teszi elérhetővé a kérdéses összeget, azt megteheti-e.

Kérdés ugyanakkor az is, hogy normál esetben a másik fél az ellenoldal viselkedése alapján mennyire lenne toleráns a további tárgyalásokat illetően, de ehhez is konkrétumokat kell ismerni.

Lehetséges, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, amit egy mondatban vagy egy rövid hozzászólásban ismertetni lehet.