( Pixel5 | 2021. 08. 02., h – 16:57 )

Dolgozóként nem kell olyannnal foglalkoznod, hogy a miből fizeted ki az embereidet, ha nem fizet a megrendelőd. Dolgozóként nem kell olyannal foglalkoznod, hogy a szerződött partnereid inkompetenciájából kifolyólag, milyen jogi felelősség terhel téged. Dolgozóként nem kell olyannal

 

Igen, ez így van.
Na de, az a cégvezető munkája, hogy ezeket a dolgokat kezelje, menedzselje.
Nálam az általad soroltak mindegyike fennállt (négy vállalkozásom volt eddig), de egyik sem okozott gyomorfekélyt, sőt azt mondhatom, hogy addig voltam stresszes csak, amíg elegendő pénzt nem kerestem. Szerintem inkább ott követik el a terhelt CEO-k, cégvezetők a hibát, hogy éppen olyan rosszul menedzselik a cégüket, mint a saját életüket. 
Az első cégemben először egy, aztán két alkalmazottam volt. Elsőként arra törekedtem, hogy az ő két havi fizetésüknek megfelelő összeg elkülönítése ne veszélyeztesse a cég működését. Amikor ez meglett, onnantól kezdve negyedéves tőkealapot képeztem az egyéb kiadásokra (irodabérlet, lízingdíjak) és így számoltam fel a többi anyagi jellegű problémát is. Egy nyomdával dolgoztattam, akik elég viharos életet éltek, felvették, kirugták az embereiket, állandóan költözgettek, volt, hogy a cég vezetőjének garázsában működtek, alig találtam oda hozzájuk. Egyetlen jó tulajdonságouk az volt, hogy olcsók voltak. Később már ez lett a drága és ahogy tehettem, azonnal elkezdtem nézni másik partner után. A vállalkozói lét ilyen. Ezt tudomásul kell venni. Semmi sem állandó, a változásokhoz alkalmazkodni kell.
Tudom, hogy ezek a szövegek közhelyszámba mennek, de igazak. Nem mindenkinek való az ilyesmi, éppen azért, mert nem mindenki kezeli egyformán a nehézségeket. Van aki pezseg tőlük, van akinek gyomorfekélyt, szívinfarktust, állandósult magas vérnyomást okoz a rendszeres terheltség, de van, aki olyan feladatnak tekinti ezeket, mint elmenni hétvégén bevásárolni. Én is kb. az utóbbi kategóriát képviselem. 
Tudni kell higgadtnak maradni, tudni kell másállapotba jutni és  tudni kell reálisan felmérni a kockázati határokat. Mert azok elsősorban tőlünk függenek.
Az is számít, hogy éppen mivel foglalkozik az ember, mert én az első vállalkozásommal azért hagytam fel, azért váltottam, mert olyan tevékenységet végeztem, amit egyszerűen nem lehetett egy vagy két hétre abbahagyni, másra bízni meg nem mertem. Engem ez az egy dolog presszionált igazán, semmi más.