( Raynes | 2021. 06. 29., k – 17:35 )

Így van, akkor támogassák még, és mondjuk a szabályozási ötletbe be lehetne emelni, hogy az x idő kérelemre meghosszabbodna egyszer még valamennyivel, feltéve, hogy bizonyítja, hogy még kezd vele valamit, támogatja, árusítja, értelmes bevétele van belőle. Itt most arról az esetről van szó, mikor a gyártó, fejlesztő már semmit nem kezd a termékkel, nem árulja, nem támogatja, stb., akkor nyílna meg automatikusan.

Meg én ennek a 40 évet dolgoztunk szövegnek sem hiszek. 40 évet semmin nem dolgoznak. 40 éve még egész más volt a technológia, főleg hardver/szoftvernél. Kb. 10 évente amúgy is elavulnak ezek (eleve már a platform sem lesz releváns, amin fut), azért sem sértik kb. senkinek az érdekeit, ha megnyitják. Itt a példámban az 5 év csak egy példa volt, hogy a nagyságrendet érzékeltethessem, hogy itt nem 20-100 évre gondolok, mint most, hanem lényegesen rövidebbre.

Meg az az érv is fals, hogy jajj, majd ráteszik a kezüket arra, amin dolgoztunk: nem, nem teszi rá szinte senki. A konkurencia inkább reverse engineeringgel, meg kémkedéssel, és saját fejlesztéssel operál, mert ők a konkurens terméket egyidőben akarják kihozni (nem 5-10 év múlva, mikor már késő), a nem konkurenciát meg általában nem érdekli senkinek a kódja. Most tegye fel a kézét, aki a megnyílt Quake3 vagy MS DOS 2.0 kódjára rátette a kezét, egyáltalán végigolvasta a forráskódját, nem hogy hasznosította volna. Még a kiszivárgott XP forráskóddal sem kezdenek semmit, úgy néz ki. Ennyit arra, hogy jajj, a kezét rátette, ujjlenyomatos lett a kód.

Plusz ha valaki rá is teszi a kezét, az meg általában ingyenes, közösségi, nonprofit hozzájárulás szokott lenni, modern port játékokhoz (hogy többféle platformon fusson, pl. Q1-Q3 motorok, RVGL, stb.), meg mesterségesen elavultatott eszközökre open firmware. Ezek általában mind ingyenesek, hiszen ha a kód mindenkié, mindenki hozzáfér, akkor általában nyerészkedni sem tud rajta senki, mivel nem tudja levédetni, kizárólagosan használni.