( TCH | 2021. 06. 17., cs – 20:25 )

Én sosem állítottam, hogy szent volnék, nem is játszottam sehol sem a szentet; egy olyan állítást akartál cáfolni, ami el sem hangzott... Biztos nekem is lehet olyan posztot kaparni, amiben szakmai baromság van, vagy amivel rá lehet világítani egy ellentmondásra az érvelésemben, de itt hol volt szakma, vagy érvelés? Akár ebben a szálban, akár a - link nélkül - citált posztban? Mit akartál bizonyítani egy script-kiddie-nek szánt trágársághalommal? Hogy szoktam káromkodni? Ennyi erővel bizonyítsd be, hogy a víz vizes. :P
Ami a másik felét illeti; még egyszer: nem hajbazert védtem, meg tudja ő magát védeni; viszont teljesen szükségtelen volt az a beszólás és ráadásul még alaptalan is, két szempontból is: hajbazer tuti nem fogja a windows 10-et éltetni, még 10 év múlva sem (összehasonlítási alap: élteti talán a vistát?), másfelől meg a windows 10-en nincs mit védeni, tényleg az egyik - ha nem A - legrosszabbul sikerült windows.

És egyébként, ha mást nem is, de az ms szavahihetőségét megint megtapasztalhattuk, hiszen azt mondták, hogy ez az utolsó számozott windows (a hathavonta új STS windows részét most ne piszkáljuk), ehhez képest annyi kellett (?), hogy az Apple is odébbléptesse a 20 éve konstans 10.x-es verziószámát és máris jön a windows 11...