Az, hogy a lektor ezen problémázik, nagyon egyszerűen megoldható: közlöd vele, hogy te e tipográfia szerint szedted, nyugodjon bele. Ha ez nem elég, cseréld le (a lektort), és mindenki boldog (na jó, ha pénzért dolgozik, a lektor nem biztos).
Viszont azt hiszem, már kifejtettem, hogy alapvetően igényes vagyok a munkámra, sőt azt is megmutattam, hogy be tudnám tartani ezt a „szabályt” (még a 90-es években speciel alkalmaztam is egy reprójellegű munkánál, de még ott is ki akarták szedetni, pedig bőven megvolt a létjogosultsága, és pont én érveltem mellette :). Csakhogy (ahogy ezt több helyen is megfogalmazzák) ez a szabály idejétmúlt, kiveszett a mindennapokból, anyámék 7 ezer kötetes könyvtárában is nehéz olyan könyvet levennem a polcról, ami ránézésre nem múlt el 60 éves, és ahol alkalmazzák. A mai olvasó számára ez zavaró, nem hagyományos, hiszen többségük nem is találkozott ezzel a tipográfiai megoldással soha.
Így amikor felteszed a kérdést,
Ki a fontosabb, egy 1990-es évektől angol tipográfiához szoktatott nyelvi korrektor véleménye a spáciumok kisemmizéséről, vagy az ugyanolyan körökben mozgó nyomdászok, tipográfusok szakvéleménye
akkor elfeledkezel arról, hogy van egy harmadik válaszlehetőség, ráadásul ez lesz a helyes válasz:
Az olvasó.