( BehringerZoltan | 2021. 06. 13., v – 02:32 )

> Mondanivalód nem a lakhelyedtől lesz.

Én sem mondtam mást :) ...Azzal kiegészítve, hogy az elmélyülést a körülmények változása (mint külföldre költözés) nem segíti, sőt ellenkezőleg pl. azoknak akik emigrációba kényszerültek sokszor központi problémájukká vált az idegenben létezés (honvágy v. táj-betegség). Bővebben kifejtve:

A nyelvismeret függő halom kérdéshez nem értek, de azt tudom, hogy mi attól vagyunk magyarok, mert azonos módon romlottunk meg. Mit jelent ez? Mindjárt érthető lesz! Ha [nekem] van mondandóm, akkor az az egy dolog amire metafizikai tradícióként szoktam hivatkozni. Teljesen mindegy h mi az aktuális téma, lehet tudomány, filozófia, vallás, művészet, bármi - én mindig erről beszélek. Természetesen az aktuális téma összefüggéseiben és relációjában. Így nekem ez az egy témám van, ilyen együgyű vagyok. Dióhéjban, h mi ez - és ígérem közeleg a magyarázat is - tehát ez alapvetően áll szemben a modernséggel, és az alapvetése, hogy a jelenlegi korszak jellemzője, hogy a világ a kezdeti minőségileg meghatározott magasztos állapotból egy mennyiségileg meghatározott alászállott állapotba alakul át, ami folyamatot eufémisztikusan és perverz módon [a modernek] fejlődésnek aposztrofálnak, annak ellenére, h valójában felbomlás, leromlás, alászállás történik. Ez mindenre érvényes, az emberekre is. Tapasztalható. Közhelyszámba megy az értékelés miszerint a korábbi generációk életerősebbek, míg a következők rendre satnyábbak, korcsosultabbak. (Persze ezt a modernség képviselői próbálják megpszichologizálni, miszerint csak az érzékcsalódások áldozati vagyunk: nem olyanok, csak olyannak tűnnek stb - nevetséges. De ez most mellékes!) A leromlás az ember minden vonatkozásában megtörténik, nem  csak fizikálisan testi valójában, hanem azon túl szellemben, lélekben úgy, mint tágabban kulturális és társadalmi vonatkozásaiban is. Ez általánosan megtörténik, de a különböző rasszok, kultúrkörök, népek esetében specializáltan megy végbe. Így történik ez velünk magyarokkal is. Az köt minket össze, hogy így specializáltan, magyar módra romlottunk meg. Ez végtelenül több mint a tudományos értelemben vett történelmünk. Arra kell gondolnunk, hogy a helyzet felismerése után a modernséget dekonstruáljuk, a folyamatot visszafordítjuk, és a leromlás specializált útját fordítva bejárva végül az eredeti, ontológiai állapotunkba visszatérve megszűnne magyar mivoltunk és identitásunk, mint, h azon romlatlan állapotban ezen minőségek eleve nem is értelmezhetőek. 

A külföldön élés, az idegen nyelv ismerete a specializáltan magyar módra történt megromlás [kvázi] szűzi állapotába mint defektus, depresszió fog behatolni, megejtve azt önnön specializált romlottságával. Ezzel olyan kaotikus helyzetet [bábeli zavart] idéz elő, amiből az ontológiai állapot felé orientálódni nehezebbé válik. 
Szokták mondani, hogy ahány nyelvet beszélsz annyi embert érsz! Csak a kérdés, hogy valójában létezik-e bárki aki több embert akarna érni? Miért akarna ilyet? Nyilvánvaló: egy ilyen vágynak nincs valódi érvénye! Nincs szükség idegen nyelvre, nincs szükség idegen ország, népek tapasztalatára, kooperációjára. Ezek csak rontanának a helyzetünkön. 

De mondok még egy némileg profánabb példát! Vegyünk egy nagy formátumú zenészt, mondjuk egy zongoraművészt, akit mint szólistát felkérnek egy olyan zenemű előadására, ami egyébként ismert, de nem szerepel az illető repertoárjában. Elfogadván a felkérést az illető beszerzi a mű kottáját és elkezdi megtanulni a darabot. Sőt utánajár a zeneszerző életrajzának, a mű születése körüli körülményeknek - ezek mind, mind inspirációs hatással bírnak számára. Igen ám, de felmerül annak a lehetősége is a mű értelmezése kapcsán, hogy mi lenne, ha alaposabban tanulmányozná más zongoristák előadását is? Tulajdonképpen érezhetjük úgy, h a más zongoristák előadása is inspirációs forrás lehetne, h ily' módon tisztességes kontextusa lenne a darab előadásával kapcsolatban miután jó alaposan meghallgatta A,B,C,D stb játékát! Felvetődhet, hogy ez így hatékony lehetne...
DE! 
Vajon nem épp beszűkítené és összezavarná az ő saját értelmezését, ha másokra fókuszál? 
Remélem érthető az analógia!