( hajbazer | 2021. 06. 12., szo – 12:14 )

Egyszerűen ragaszkodsz a régihez és nem akarsz XP-ről váltani. És ezt az érzelmeid racionalizálod, és halogatod a váltást.

A számítógép 3 évenkénti újravásárlása, illetve a mindig update-elt rendszer adta "frissesség" érzés is pszichológia. Sőt igazából több érzelem van benne, mint abban, hogy én ragaszkodom az XP-hez és a régi gépekhez, ugyanis ezeket az érzelmeket általában milliárdos reklámhadjáratokkal keltik szándékosan, mesterségesen, felforgatva, megváltoztatva, felülírva az emberek valódi igényeit. Amíg a médiában, az utcán, az üzletek kirakataiban, tehát gyakorlatilag szinte mindenhol fel vagy szólítva az új termékek megvásárlására, engem az XP megtartására senki és semmi nem szólított fel. 100%-ban a saját döntésem, 100%-ban a saját véleményem alapján.

nem akarsz váltani, tisztán akarati dolog

Igen. Szimplán az én akaratom. Amit nem befolyásolt semmi és senki. Ellentétben az ugyanarra a célra újravásárolt számítógépek, okostelefonok tulajdonosaival.

De ezt kell látni, hogy nem úszod meg a váltást.

Nem akarom megúszni a váltást. Váltok, ha eljött az ideje, de még nem jött el.

Ráadásul csakis Linux jön szóba (esetleg BSD, de az ebből a szempontból egykutya), ezt előre mondom.

A Linux számomra nem alternatíva, amíg a Red Hat fejleszti silányítja tapicskoló irányba. Tudom, akkor használjak command line eszközöket. Nem. A GUI-t, mint kezelőfelületet nem áll szándékomban parancssorra cserélni. Mondom ezt úgy, hogy egyébként elég sokat dolgozom parancssorban is, munkahelyen, más szerverekre SSH-zva XP-ről.

Nem azért, mert elfogultak vagyunk vele szemben itt ezen az oldalon

Nem vagytok elfogultak. Jelenleg több hupu élteti a proprietary megoldásokat és Windowst sokkal hangosabban, mint a Linux desktopot.

a Windows egyre rosszabb lesz, ez már egy sok évtizede kirajzolódó tendencia

Nem, ez egy évtizede kirajzolódó tendencia. Pontosan a Ballmer-éra óta indult el a mélyrepülés, a Vistától kezdődően. Azóta sikerült még mélyebbre süllyedni a bloat és a kezelőfelület általános elsilányításának, lebutításának tekintetében. A Linux desktop viszont nem jobb ennél, ha ugyanarra szeretnéd használni. A Linux desktop az elsilányított, tapicskoló, lebutított Windows-nak egy silány másolata, semmi több. Tehát a rosszabbnál rosszabbat szeretnéd, hogy válasszam.

És igen, keserves a váltás.

Nem keserves, ha minden szempontból jobb az, amire váltok. Nem volt keserves a váltás Windows 3.1-ről, Windows 95-ről, Windows 98-ról, Windows 2000-ről XP-re. Amíg keserves a váltás, addig nem szabad váltani.

Ez ilyen, a technológia mindig is részben a rugalmasságról és az alkalmazkodásról szólt.

Van, amiben rugalmas vagyok, van amiben szimplán nem kívánok alkalmazkodni valamihez, amiben kevésbé hatékonyan tudok tevékenykedni.

Meg kell lépni a váltást, hiába látszik reménytelennek.

Nem, nem kell. Az ég világon senki és semmi nem kötelez rá.

A szemlélet kell ahhoz, hogy a máshogy használd a géped, átalakítsd a géphasználati szokásaid, workflow-d.

Ismerem ezeket a workflowkat és mind-mind kevésbé hatékony, mint ami XP-n lehetséges. Miért akarnám átalakítani azt, ami jelenleg hatékonyan működik, egy kevésbé hatékonyra? Miért tekintjük fejlődésnek a parancssorban pötyögést régi, de jól kialakított GUI-khoz képest csak azért, mert a parancssoros alkalmazásokon frissebb a dátum, meg a verziószám?

Nem szemellenző, hanem a nagyobb összképet kell látni, túl kell látni néhány jól megszokott programon, túl kell látni az ablak és görgetőcsúszka-rángatás alatt elemzett CPU-terhelési százalékokon.

Túl van látva rajta. Nem mondanék véleményt a Linux desktopról ha ne ismerném és ne próbáltam volna ki sokszor, hogy lehet rajta dolgozni. Akár potenciális átállás céljából is.

A lényeget kell nézni, a jövőt, a fenntarthatóságot, tudni kell elengedni a régit, nem függeni régi dolgoktól.

Na, itt tettél róla tanúbizonyságot, hogy átmosták az agyadat a reklámok és az ipar által erőltetett fejlődésmániás propagandák. Először is, a fenntarthatóság ott kezdődik, hogy nem dobom ki a gépem, amíg az használható állapotban van. Magának a szónak is ez az értelme: fenntartani. Nem újravásárolni, nem kidobni, nem továbblépni, hanem fenntartani. Én nem függök a régi dolgoktól. Elégedetten használom őket. Ellenben azokkal, akik sokszor újravásárolják a számítógépeiket, az okostelefonjaikat, ők függők lettek az új™ érzésének mámorától, a doboz kicsomagolásától, az újonnan vásárolt eszköz újműanyagszagától. Sőt függenek még a Facebooktól, a WhatsApptól, a Youtube-tól, az Instagramtól, sőt 60%-uk 0-24 elérhető akar lenni minden platformon, mindegy, hogy nappal vagy éjszaka van. Ez egy nagyságrenddel egészségtelenebb életmód, mint amit én képviselek, ha már itt szóba hoztad a pszichológiát.

A másik, ami külön jó a Linuxban, hogy régi vágású valahol, őrzi a régi hagyományokat, sok olyan 70-80-90-es évekbeli tool támogatott rajta modern formában, sok régi retró felület (Win9x, OS/2, BeOS, klasszik MacOS, régi unixos klasszik felületek, mint a SGI, CDE, régi KDE-k), így nálad ez kifejezetten testhez álló lehet.

Majd ha a Qt-s és GTK-s appok (amiket lehet is közel úgy használni, mint az XP-s alkalmazásokat) is kijönnek ilyen minimalista kivitelben és nem fogyasztanak 100% CPU-t alapvető GUI műveleteknél a pixmap-copyzgatásukkal, meg az élsimítgatással, akkor megállja a helyét ez az érv. Addig viszont csak egyszerű idealizmus, önámítás, pláne amikor egy GTK-s calculator, mint GUI-s app 2x-3x annyit zabál, mint egy egész asztali környezet a felsoroltakból.

És még az sincs, hogy ki kéne dobni a régit. Menne a mostani gépeden. Nem szenzációsan, de sanszos, hogy megoldható, hogy az XP-nél jobban.

Ööö.. nem. Sokkal több CPU-pazarlással, bloattal és lassabban menne. Már a file managernél elakadunk és rájövünk, hogy a Double Commander 100%-on zabál egy magot, ha úgy tényleg rendesen használod a GUI-ját. Mindeközben 3x annyi memóriát zabál, mint egy Total Commander.

Retró játékokhoz, retró hardverek hajtására jó az, akár másodlagos gépre modern XP-s megoldásokat is tesztelni (pl. modern böngészők).

És miért ne legyen inkább egy olyan operációs rendszerem, amin ott vannak a retró játékok is, meg azok a cuccok is, amikkel tudok dolgozni?

Szépen jelzi az, hogy halott, hogy nem karolták fel a kiszivárgott forráskódot. Már 9 hónapja kiszivárgott, de még mai napig nincs belőle moddolt lemezkép, tuningolt iso, patchek, stb..

Nem, ez annyit jelent, hogy senki nem szeretné magát bepereltetni a Microsofttal. Lásd az OpenOpera projektet, ami hasonló sorsra jutott, pedig ott nagyon is ott volt mögötte a közösség. Vagy te preferálnál egy, a dark weben terjedő XP-forkot, esetleg biztonságosabbnak tekintetnéd, mint egy frissítetlen, de általam jól bevédett XP-t? Nemár...

Csak a ReactOS meg Wine projekt profitálgat belőle, ők is óvatosan.

Ha a ReactOS-nak lesz stabil ága, nem bloatosítják el és tartják a Windows 2000-szerű fejlesztési irányt, át fogok rá állni.

Ha az XP annyira hűdenagy akármi lenne, hogy 400 millió blabla, akkor már rég lennének extrák hozzá.

Vannak hozzá extrák, például vannak folyamatosan frissített böngészők. Nem egy, több.

XP-n ma már csak egy nagyon-nagyon fanatikus réteg maradt rajta, ritka, mint a fehér holló.

Minimum tízmillió ember, de inkább húszmillió ez a fanatikus réteg. Tehát, nem ritkább, mint a 2021-ben lokális műveleteket desktop gépen kizárólag parancssorban intéző fanatikus réteg, amibe mondjuk te tartozol.