( renard | 2021. 05. 16., v – 15:47 )

Tévedésben vagy. 2006-tól 2014-ig egyesületként működtek, 2013-ban szerettek volna átalakulni párttá, csak a "bátor" havejaid ettől befostak, és minden eszközzel igyekeztek megakadályozni, hogy az MKKP pártként indulhasson a 2014-es választásokon. Gondolom, nem lepődsz meg rajta, hogy a "bátor" haverjaid elérték, amit akartak. A kamupártozás nagyon megy neked, az emlékezés kényes témákra már nem...

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_K%C3%A9tfark%C3%BA_Kutya_P%C3%A1rt

Hivatalos bejegyzés hatósági akadályozása és indulásuk meghiúsítása a 2014-es választásokon

A párt 2013-ban hivatalosan is be kívánta magát jegyeztetni, hogy indulhasson a 2014-es országgyűlési, illetve önkormányzati választásokon. Ám a bíróság első-,[15] majd másodfokon, végül pedig jogerősen is megtagadta a bejegyzést, azzal az indokkal, hogy neve nem felel meg a névvalódiság és névszabatosság követelményének, mivel a név „megtévesztő lehet”. A jogerős végzésből – amit a Kétfarkú közzétett[16] – kiderül, hogy a bíróság a párt „komolytalanságára” is hivatkozott, illetve arra, hogy a párt neve „az általános erkölcsi felfogással ellentétes, méltatlan képzettársításra adhat alapot”. Hivatkozott továbbá a bíróság arra, hogy szerinte a kérelmező „komoly pártalapítási szándéka nem állapítható meg, ehelyett elsődlegesen az alapítók humorérzékét és a többi rivális párt kritikáját jeleníti meg”. Egyes vélemények szerint mindeközben a bíróság jóváhagyta olyan párt bejegyzését, amelyek hasonló érvek alapján szintén elutasíthatóak lettek volna.[17]

Az ügy az Alkotmánybíróság elé került. Az MKKP alapítója alkotmányjogi panaszában[18] azzal érvelt, hogy a döntés alaptörvény-ellenes, sérti az alapítók alkotmányban rögzített jogát az egyesülésre, mivel a bíróság olyan mélységben gyakorolt tartalmi kontrollt a szervezet neve, tevékenysége felett, amihez nem volt joga. Érvelt továbbá azzal, hogy a bíróság jogszabályi alap nélkül állította, hogy a párt neve „megtévesztő”, semmivel nem támasztva alá azt a kijelentést, miközben nem vette figyelembe, hogy a szervezet és tevékenysége már széles körben ismert és nevével kapcsolatban korábban semmilyen kétely nem merült fel. A beadvány szerint a bíróság maga által alkotott fogalmat kért számon az MKKP-n, amikor ítéletében „méltó pártnevek”-ről ítélkezett. Ugyanakkor a pártok közötti esélyegyenlőség megsértése, hogy más pártok, hasonló logika szerint szintén elfogadhatatlan nevekkel bejegyzést nyertek. Sérelmezte, hogy a bíróság döntéseiből egyértelműen kitűnik: kifejezetten a viccpárti jelleg ellen igyekszik fellépni, amivel alkotmányellenes módon megakadályozná az abszurd módszerek és humor politikai alkalmazását.[19]

A legfelsőbb bíróság, a Kúria végül 2014 nyár elején úgy döntött, hogy a korábbi bírósági ítéletekkel szemben nincs akadálya a párt bejegyzésének.[20] Mivel a döntés két és fél hónappal a 2014-es magyarországi országgyűlési választás után született meg, a Magyar Kétfarkú Kutyapártot a bíróság több mint egyéves eljárása és alkotmányellenes döntése megakadályozta, hogy elinduljon a parlamenti választásokon.

A bejegyzésre azonban ezt követően sem került sor. A pártot csak 2014. szeptember elején jegyezték be, és erről az értesítést az MKKP csak 2014. szeptember 8-án délután, 16 perccel az előtt kapta meg, hogy a 2014-es magyarországi önkormányzati választás jelöltállítási határideje lejárt volna. Ezzel a pártot a bíróság lassú munkája gyakorlatilag megakadályozta az önkormányzati választáson való részvételben is.[21][22]