Helyezzük perspektívába a dolgot. Vannak az ember életében konstansok ami elérésével Ő úgy érzi, hogy életminőségében szintet lép. Ilyenek a lakhatás, ruházkodás, élelmiszered minősége, gyermekeid ruházkodása, iskolázása, létbiztonságod, jövőképed. Az életben mindaddig, míg kilépsz a piramis második színtjéből, ezek az ugrások elérése ami motivál. Hogy mennyire motivál kéthavi béred az erősen függ, hogy ezen összegből képes vagy-e életminőségbeli ugrást összeghozni vagy sem. Egy indiai paraszt kéthavi béréből egy jó biciklit tud venni. Egy középeurópai szalagmunkás egy 15 éves autót. Egy nyugat európai technikus egy 5 éves alsó kategóriás autót. Hiába fizettünk mindannyiuknak a kéthavi bérének megegyező összeget teljesen eltérő motivációt jelent. A nyugat európai technikusnak ez azt jelenti, hogy több időt tölthet a családjával mert gyorsabban utazik, de az indiai paraszt semmivel sincs beljebb, mert neki egy három havi bért jelentő szivattyú kellene, hogy ne haljon éhen a családja. Pejoratívra fordítva, megbaszhatja a biciklit.
Emellé jön, hogy az egyszeri vagy rövid időperiódosú, kisösszegű jutalomnak nincs hosszútávon motivációs jelentősége. Minek hajtsad szét magadat +10 vagy 20%-ért minden hónapban, ha az nem hoz jelentős előremenetelt az életedben? Ezt nem értik a multik. Ezért nem túlórázik a szalagmelós. Mert nem éri meg. Falun, otthon, két óra kapálás nagyobb életminőségbeli előrelépést ígér (több krumpli, kevesebb költés kajára), mint amit túlórapótlékért ígér a cég.
Nem lehet százalékos adatot megadni, mert az adott helytől, szociális háttértől függ. pl. itt keleteurópában fizetésarányosan sokkal magasabbat kéne ráigérni, mint nyugat európában, mert az életminőségbeli ugrások szintjei ugyanoda vannak árazva, mint a nyugat európában, de a bérek jóval alacsonyabbak. Egy kelet európai melós ugyanazt az autót, TVt, telefont, játékkonzolt, kajákat, ruhákat, lakhatást akarja, mint a nyugati melós. Indiára vetítve ez még durvább, mert még alacsonyabbak a fizetések.