( pink | 2021. 04. 28., sze – 13:13 )

Az a gond, hogy a CO2 belélegezve az élő szervezetre ártalmatlan, ha kap mellé oxigént is.

Ez a mondatod oly mértékben demagóg, hogy maga Donald Trump megirigyelhetné.
És még csak nem is igaz.

A tényszerűség kedvéért: a szén-dioxid mérgező. 90.000 ppm öt perc alatt végez veled. Akármennyi oxigén van mellette. Ez 9%.
Már jóval kisebb mennyiség is halálos (1-2%), csak lassabban öl meg.

Természetesen a CO2 kibocsátással nem ez a gond, hanem az üvegházhatás.
Száz éve 0,028% volt a légkör CO2 koncentrációja. 2016-ban 0,0404%.
A kutatók többsége szerint 0,0450% már visszafordíthatatlan következményekkel járna az éghajlatváltozás szempontjából.
Nem vagyunk már ettől olyan messze.

Egy dízelmotor NOx kibocsátása három nagyságrenddel kevesebb a CO2 kibocsátásához képest.
És a csapadékkal távozik a légkörből, csak úgy, mint a korom (amit egyébként a növényzet is megköt). Ezzel szemben a CO2 itt marad velünk, veszélyeztetve az egész emberiség jövőjét. (Hogy ez baj vagy nem baj, az egy külön topik lehetne.)

Ha demagóg akarnék lenni, mondhatnám, hogy a nitrogén-monoxid pl. nem is olyan idegen az emberi szervezettől. Egyebek mellett a terhességi hipertónia kezelésére is ajánlják. (De szerintem ne menjünk el ebbe az irányba.)

Így én semmiképpen nem támogatom a nagyobb mennyiségű CO2-t kibocsátó járművek használatát az NOx és a szálló por ürügyén (melyek csak a kibocsátás helyén veszélyesek, korlátozott ideig).

Nagyvárosi környezetben pedig a villanyautósítás sem megoldás. A lokális kibocsátást mérsékelheti, de a forgalmat nem. Ahogy az autók által elvett négyzetmétereket sem. Azt pedig semmiképp nem tartom etikusnak, hogy egyes állampolgárokat negatív módon diszkriminálnak (pl. Németországban), akik az autó megvásárlásakor még mit sem tudhattak ezekről a tiltásokról és teljesen törvényesen és jóhiszeműen jártak el.
Abba az irányba kellene inkább lépéseket tenni, hogy lehetséges és érdemes legyen a nagyvárosokban többségében autó nélkül közlekedni. Valószínűleg sok városlakónak át is billenne a mérleg, hogy nem szükséges saját autót fenntartani.