( nagy_peter | 2021. 04. 27., k – 16:17 )

Mondjuk az ő fejlődésük sokkal inkább már rajtunk múlik, maguktól nem is tudják ugyanazt az utat bejárni, mint mi. 

Az európaiakkal szemben nekik már nincs lehetőségük gyarmatosítani sem. Így azokból az erőforrásokból gazdálkodhatnak csak, ami már eleve megtalálható náluk. 

Már ismerik (legalábbis látták) az elektromos áramot. Maguktól nem fogják feltalálni a gőzgépet, vagy a benzinmotort, ha ezeket a technológiákat nem adjuk át nekik. Ha már eleve csak a villanymotor és a napelem gyártását adjuk át nekik, illetve olyan berendezéseket viszünk nekik, amik nem függenek a kiépített infrastruktúrától, akkor nem is érdemes náluk kiépíteni azt. Ezzel pedig elég erőteljesen befolyásolhatjuk a fejlődésük irányát és sebességét is.

A problémát inkább abban látom, hogy ha átadjuk ezeket a technológiákat, mi garantálja, hogy nem olyan vezetőjük lesz, aki nem tanul a mi hibánkból, és el akarja ugyanazt követni. Elég csak Brazíliára gondolni, ahol már vannak azon a szinten, hogy ki tudják irtani az őserdőket, de még nem hiszik el, hogy ez gondot okoz. Arra hivatkoznak, hogy a németek is kiirtották az erőket maguknál (ami igaz is), csak nem, veszik figyelembe, hogy a németek tanultak a hibából, és most próbálják visszaültetni a kiirtott erdőiket. Emiatt lehet, hogy a technológia átadása előtt meg kellene állapodni velük, hogy cserébe mi mentén fognak tovább haladni, hogy amikor már ők is felfejlődnek arra a szintre, amikor kárt tudnak okozni, ne tegyék.