( BehringerZoltan | 2021. 04. 23., p – 23:10 )

Az Astrát sorra utasítja vissza a sok proli pont a hozzád hasonló rémhírterjesztők miatt, mondván vérrögöt okoz.

 

"A Research Square oldalán most megjelent egy olyan, egyelőre még nem lektorált tanulmány, amelyben azt írják,

HOGY A VAKCINA EGYIK SEGÉDANYAGA JÁRULHAT HOZZÁ A VÉRRÖGKÉPZŐDÉS KIALAKULÁSÁHOZ.

kutatók szerint egy kétlépéses folyamat vezethet a trombózis kialakulásához a szervezetben. Az első fázisban az oltóanyag összetevői kapcsolatba kerülnek a vérlemezkékkel. A lemezkék ekkor aktiválódnak és kémiai jeleket küldenek szét a szervezetben, ami aztán az immunválasz erősödéséhez vezet.

Bizonyos esetekben azonban a vérlemezkékből túl sok aktiválódik, így az immunrendszer lényegében „túltöltődik”. Ráadásul a jelzések az úgynevezett B-sejteket is működésbe hozzák, amelyek aztán a PF4 nevű vérlemezke faktor ellen kezdenek antitesteket képezni.

Ezek az antitestek aztán megkötik a vérlemezkéket. Ezzel idáig még nem lenne baj, mert ez a többi oltásnál is előfordulhat. A probléma ott kezdődik, hogy az AstraZeneca-oltásnak van egy segédanyaga, az EDTA, amely fokozza a kiserek áteresztőképességét.

Ezáltal a vérlemezkék és a köréjük gyűlt antitestek a véráramba is be tudnak kerülni. Itt aztán ezek – nagyon ritka esetben – akut gyulladásos folyamatokat indítanak be, és ezek vezetnek aztán a vérrögök képződéséhez"
 

https://index.hu/techtud/2021/04/23/rajottek-a-kutatok-hogy-miert-okozh…

 

Nézzük meg kicsit közelebbről ezt az állitást 

 

Megtennéd, h beidézed a többi Covid vakcina hasonló statisztikáját is?  Már ha kérhetem a prolik nevében, akik annyira buták, h nem tudnak 0.000072% -ban meghalni, csak teljesen, azaz 100% -ban!